De miből lett a Magyar Királyi Államvasutak?
Az 1848-as szabadságharc bukása utáni években az osztrák birodalmi érdekek szerint folytatódott a vasúthálózat fejlesztése. Ausztria és Magyarország területén az államilag támogatott magánvasúti társasági forma érvényesült. Az elkészült vasútvonalak 97 százaléka három nagy vasúttársaság, az Osztrák Államvasút, a Déli vasút és a Tisza-vidéki Vasút birtokában volt. Jó összekötetéseik révén azonban kisebb társaságok is vasúthoz jutottak. Az 1867 előtt létesült vasutak, kivétel nélkül az osztrák hálózat kiegészítését képezték.
Az 1860-ban alakult Salgótarjáni Szent István Kőszénbánya Társulat és több felvidéki földbirtokos 1862 elején kért engedélyt egy Pesttől Salgótarjánig, majd tovább Losoncon át Besztercebányáig vasútvonal építésére. Az előmunkálati engedélyt május 6-án, a végleges engedélyt 1863. január 19-én, az uralkodó Ferenc József jóváhagyásával, a bécsi kereskedelmi és gazdasági miniszter engedélyével megkapták. A közgyűlést, melyen megalakították a Császári Királyi Szabad Pest-Losonc-Besztercebányai Vasút és Kőszénbánya Társulatot, szeptember 15-én tartották. A vasútvonal építése októberben kezdődött.
A következő évben újabb vonalak építését tűzték célul. Ám erre már nem került sor, mert a pénzforrások beszűkültek. A hitelezők 1865. nyarán csődöt jelentettek, amely 1866. őszéig elhúzódott. A társaság az osztrák kormányhoz fordult, ahonnan megérkezett a segítség. Az építkezés tovább folytatódott. A társaság pedig a Magyar Északi Vasút nevet vette fel. A Pest-hatvani vonalszakaszt 1867. április 2-án, a hatvan-salgótarjánit május 19-én adták át a forgalomnak. Pesttől, Salgótarjánig naponta egy személyvonatpár közlekedett. Menetideje 3 óra 47 perc volt. Pesttől Hatvanig egy vegyes vonatpárt is forgalomba állítottak. A vonal teljes hosszában négy tehervonatpár közlekedett.
A vasútvonalon 14 állomás és 69 őrház létesült. A Pesti pályaudvar, - mely Losonci pályaudvar néven vált ismertté, - a város déli peremén, Rákosmezőn épült ki. A felvételi épületben a várótermek, a személypénztárak, a forgalmi és a kereskedelmi szolgálat irodái, mellette üzemi épületek kaptak helyet. A pályaudvar 16 gőzmozdony kiszolgálására alkalmas fűtőházzal, kocsijavítóműhellyel, anyagraktárral, széncsúzdával is rendelkezett, segítségével a szénvonatok kirakását végezték. A Pesti pályaudvar első állomásfőnökét Kelenffy Károlyt 1867-ben a Magyar Északi Vasút Igazgatósága nevezte ki. A ranglétrán üzletigazgató-helyettesi beosztásig jutott.
A sors iróniája, 1867. végén a Magyar Északi Vasút is belebukott a vállalkozásba. Ezúttal a mentőöv a kiegyezés után megalakult alkotmányos Magyar Kormánytól érkezett. Hosszú hónapokig tartó alkudozás után 1868. június 30-án, minden részletre kiterjedő adás-vételi szerződésben foglaltak szerint, megszülettek az államosítás feltételei és megalakult a Magyar Királyi Államvasutak.
A Magyar Északi Vasút 1868. július 1-jével az államkincstár tulajdona lett. A társaság utolsó közgyűlése, ahol bejelentették megszűnésüket, augusztus 6-án volt. Az alapító oklevelet gróf Mikó Imre közmunka és közlekedésügyi miniszter 1869. október 31-én adta ki. A miniszteri rendelet, a Császári Királyi Szabad Pest-Besztercebányai Vasúttól megvásárolt, később államköltségen épült vasutakat, Magyar Királyi Államvasutakká történő elnevezéséről is rendelkezett. A felelős kormány akkor még nem foglalt állást az államvasúti rendszer mellett, de a folyamat már elkezdődött.
Az csődbe ment Magyar Északi Vasút megváltása egyébként az abszolutizmus korszak hagyatékának, a kamatgaranciás rendszernek a végét jelentette. Állami tulajdonbevétele pedig új korszakot nyitott a magyar vasút történetében.
borítókép: Internet