Témáink között szerepelt a KN-es közlekedéssel és a TB0 alkalmazásával összefüggő anomáliák tisztázása, a szolgálati telefonok cseréjének esedékessége, a Budapest Déli pályaudvaron dolgozó kocsivizsgálók többletképesítésének díjazása.
A KN-es közlekedés esetén problémaként merült fel, hogy sok esetben nem tisztázott, hogy mikor a vonatkísérők, és mikor a kocsivizsgálók feladata a KN közlekedési módra történő műszaki alkalmasság, - elsődlegesen a vészhívó -, működőképességének vizsgálata?
A munkáltató válaszában elmondta, hogy alapvetően a TSZVI feladata a vizsgálathoz szükséges személyzet biztosítása, a JBI e tekintetben csak kisegítést végez. Ehhez egy-egy kapcsolattartó lett a TSZVI-k részéről kijelölve, akiknek a felmerülő igényeiket havi, majd heti sémára, vonatszám szerinti bontásban kell megküldeniük a JBI-k részére. Ezt követően azt konkrét leírásként, egyértelműen kell kiadni a kocsivizsgálók felé. Ha ez nem történik meg megfelelően, akkor intézkedni fognak, hogy ez mindenhol, rendben végrehajtásra kerüljön.
A TB0-ás közlekedtetés kapcsán többször előfordult, hogy a vezetőjegyvizsgáló” felülírta” a berögzített ajtózárási módot, arra hivatkozva, hogy ők erre kaptak rendelkezést.
A munkáltató álláspontja az, hogy mindenkor a hatályos MÜVIGH utasításnak megfelelően kell a vonatelőkészítés során eljárni. A vezetőjegyvizsgáló ettől csak a saját felelősségére térhet el. Azt megvizsgálják, hogy milyen, ettől eltérő rendelkezést kaphattak esetleg. Amennyiben kiderül, hogy ellentmondás vagy félreértelmezési lehetőség van a kiadott rendelkezések között, akkor azt rendezni fogják.
Kérdésként tettük fel, hogy mivel időszerű a szolgálati telefonok cseréje, mikor és milyen eszköz kerül beszerzésre?
Válaszként azt a tájékoztatást kaptuk, hogy várhatóan 2025-ben megtörténik a beszerzés, melynek keretében egy nagyobb képátlóval rendelkező, Samsung Xcover Pro készüléket szeretnének biztosítani. Az is cél, hogy ezentúl a kocsivizsgálók is a telefonon keresztül, előre rögzített panelek segítségével írhassák meg az eseménylapokat. Felvetésünkre azt is megvizsgálják, hogy az EMIG információs rendszert elérhetővé lehet-e tenni a mobiltelefonokon is.
A munkáltató álláspontja szerint Budapest Déliben is, a villany előfűtőgép kezelését végző kocsivizsgálóknak az ehhez szükséges többletképesítésért jár a díjazás. Ez végsősoron munkáltatói oldalról is érdek.
Arra a kérdésre, hogy a jövőben mi várható a JBI kiszervezésével kapcsolatban, elmondták, hogy elsődlegesen továbbra is a közlekedésbiztonságban lesz szerepünk. Az is lehet, hogy lesz plusz feladat, ezt viszont most még nem lehet egyértelműen megmondani.