2013. 10. 24. 00:00

STG VÉT : az integrált KSZ tárgyalása

2013. október 22-én folytatódott az STG VÉT ülése, melynek továbbra is egyetlen napirendi pontja volt, mégpedig az ún. Integrált KSZ-re vonatkozó tárgyalás, amely gyakorlatilag a jelenleg hatályos Startos KSZ módosítását jelentené. Az üzemeltetési igazgató nem volt jelen a mai ülésen, ezért a területet érintő napirend előtti kérdésekre írásban fog reagálni a munkáltató.

Napirend előtti felvetéseink:

  • Stánicz Jánossal folytatott korábbi egyeztetésünkön ígéretet kaptunk a szociális helyiségek 2014. évre szóló felújítási ütemezésének átadására. Ez az anyag még nem érkezett meg hozzánk, kérjük pótolni.
  • Az új Mt. hatálybalépésekor zajló VÉT ülések egyikén Csépke András úgy nyilatkozott, hogy a baleseti készenlétet ellátó munkavállalók munkaközi szünetét a munkaidő részének tekintik. Ez a gyakorlatban nem így van, kérjük erre vonatkozóan a munkáltató válaszát, illetve álláspontját.
  • Az év végi, az irányítási szervezetekre vonatkozó tevékenységi szünetre vonatkozó rendelkezésben elírták a dátumot. A helyes időpont a december 27, amit előtte, 21-én kell bedolgozni.
  • A munkavállalóktól értesültünk arról, hogy a munkáltató fórumokat szervez az integrációval kapcsolatos átfogó tájékoztatás céljából. Szeretnénk, ha a munkáltató ilyen és ehhez hasonló szándékáról az érdekképviseleteket is tájékoztatnák. Hírlevelet ugyan kapunk, de azt megnyitni nem tudjuk. A kérdésünk az, hogy a Szolnoki Járműjavítási telephely miért nem szerepel a helyszínek között?

Erre vonatkozóan a humán igazgató adott választ. A megadott helyszínek megegyeznek az új hat régiós központtal, de lesz majd külön fórum a szolnoki telephelyen is.

Napirend:

Az ülés a munkáltató elektronikusan átküldött anyagának megvitatásával folytatódott. Ebben azt a képet tárták elénk, hogy milyen lenne a munkáltatói KSZ-módosítási javaslat munkavállalókat érintő költséghatása.

Ennek kapcsán a szakszervezetek erőteljesen tiltakoztak az itt bemutatott számok ellen, tekintve, hogy egész egyszerűen hibásak voltak. Hibás volt maga a számítási metódus és a munkáltató indoklása is.

A gépészeti mozgóbér alapbéresítésének munkáltatói eljárási szándéka már csak olaj volt a tűzre, hiszen azt a teljes munkavállalói körre számolták ki, holott csak a gépész dolgozókat érinti.

A MOSZ kivonult a tárgyalásról, mivel érdemben nem tudtak a munkáltatóval semmiben megegyezni.

A VSZ és a VDSZSZ kijelentette, hogy szükségesnek tartja a munkáltató és a MOSZ közötti kétoldalú tárgyalásokat, hiszen kettejük megegyezése hiányában nem írják alá a kollektív szerződés módosítását.

A VSZ a munkáltató számításainak korrigálását kérte, valamint – csatlakozva a VDSZSZ javaslatához – azt, hogy készítsenek el egy olyan kimutatást is, amely a jelenlegi Startos KSZ fenntartásának hatásait mutatja be.

A KSZ-módosítás tárgyalását a felek a következő VÉT ülésre halasztották, melynek időpontja:

2013. október 29. 13.00 óra.

Vasutasok Szakszervezete

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.