A konzultáció során elsőként Varga Gyula a J.-Projekt vezetője adott tájékoztatást, illetve válaszolt a feltett kérdésekre.
Szakszervezetünk részéről Meleg János alelnök és Fridrich Imre szakmai képviseletvezető továbbította a tagjainktól érkezett felvetéseket.
- Korábban is jeleztük már, de újra felvetettük, hogy a képernyőkön a számok nehezen olvashatók.
A munkáltató a jelzések és az oktatás tapasztalatai alapján már kezdeményezte a készülékek folyamatos fejlesztését, ez jelenleg is zajlik. - Aggasztónak találjuk a lefedettségi problémákat az eszköz használatának kapcsán, hiszen számos vonalon, annak majdnem teljes hosszán nincs térerő, vagyis kérdéses, hogy az elektronikus eszközöket hogyan tudják használni a kollégák. Azt sem tudjuk, hogyan történik a számlakiadás, hiszen biztosan lesz olyan utas, aki a vonaton vásárolt jegye mellé számlát kérne. További kérdés, hogy térerő hiánya esetén hogyan kezelik a jegyvizsgálók a tiltólistákat.
Munkáltató válaszában elmondta, hogy az eszközöket off-line módban is lehet majd használni, vagyis ha nincs térerő. Ekkor a rendszer rögzíti és eltárolja az adatokat, majd a térerő visszatérése után automatikusan továbbítja a központnak.
A kódok feltörés biztosak, bizonyos időközönként változtatni fogják a kulcsokat.
A tiltólisták is kezelhetők off-line módban, azonban a térerő ingadozás okozta frissítések kapcsán felmerülő problémákra még nem tudják a megoldást, a vitás ügyek kapcsán nagy valószínűséggel – kezdetben biztosan – marad a jelenlegi eljárás.
Számlakiadás ügyben még tárgyalnak a NAV-val, a hivatalos válasz dönti el, hogy mit kell tenni. Ha a NAV döntése az, hogy számlát ott helyben köteles adni a jegyvizsgáló, akkor nincs mit tenni, de sajnos ez nagyon sok időt vesz majd el.
Ha a válasz nemleges erre vonatkozóan, akkor kétféle megoldás is lehetséges. Az egyik, hogy az utas utólag, a jegye felmutatásával valamelyik pénztárban állítatja ki a számlát, a másik egy vegyes megoldás: ebben az esetben az utólagos számlakiállítás mellett lehetőség lenne az előzetesen regisztrált ügyfelek számára a vonaton számlát adni.
Jelenleg csak az utólagos, pénztáraknál történő számlakiállítás lehetséges. - Az eszköztartó szalagok tekintetében jeleztük, hogy azok egymás utáni használata fertőzésveszélyes lehet.
A munkáltató ezzel egyetért, már felvették a gyártóval a kapcsolatot és megoldási javaslatokat kértek erre vonatkozóan.
- Eszközök tesztelése: meghatározott szakaszokon fog megtörténni, a cél, hogy érdemi mintákat, tapasztalatokat szolgáltasson.
- Oktatás: a vezénylések meghatározott eszközszám alapján történtek, erre vonatkozólag készítettek egy ütemtervet, amelyet elküldtek a TSZVK-knak, hogy ez alapján készítsék el a vezényléseket, valamint megduplázták az oktatói létszámot.
Ehhez képest bizony voltak olyan vezénylések, amelyekből kifelejtették az oktatásra beütemezett munkavállalók egy részét.
Kértük, hogy indítsanak vizsgálatot, mi volt az oka a hiányos vezényléseknek, kik ezért a felelősek.
- A pénztárbezárásokban érintettek létszáma: még nem tudott a munkáltató nyilatkozni, augusztus-szeptember végén születik döntés a személypénztárosi létszámnormáról, illetve hány pénztáros kerülhet át fedélzeti jegyellenőrnek.
- Megtörtént-e a leendő fedélzeti jegyellenőrök kiképzése (akiket a munkáltató már biztosan fedélzeti jegyellenőrként tart számon)?
A munkáltató utánanéz.
Az üzemeltetési területhez a regionális jegyértékesítéssel kapcsolatban írásban érkezett felvetés a munkáltatóhoz, amelyre a konzultáción adtak választ.
Áttekintve a regionális és fővonali jegyértékesítés közötti átfedések problematikáját az derült ki, hogy a munkáltató rendszerei nem tudják ezeket az átfedéseket leprogramozni, így a jelenlegi alkalmazott megoldás egy „öszvérmegoldás” ugyan, de nem tudnak jobbat.
- A vonaton történő menettérti jegykiadás témájában: a hatályos utasítás nem tiltja, a munkáltató a konzultáción megerősítette, hogy a menettérti jegyet a vonaton is ki lehet adni, ennek tiltására a jövőben sem kerül sor.
- Rendőri intézkedések: a parancskönyvi rendelkezés a munkáltató szerint egyértelmű, szóról szóra az utasítást idézi be.
A munkáltató egyébként igazat ad az érdekképviseleteknek abban, hogy a végrehajtás szabályai konfliktust generálnak, illetve nagyon sok problémát okoznak, azonban nem tudnak ettől eltérni, mert nem kaptak engedélyt rá a minisztériumtól. Ez ügyben több levelet is elküldtek, különböző megoldási javaslatokkal, de mindet elutasították.
Átsorolások: A Start 2. sz. Értesítőjében megjelent az új besorolási szabályzat, amely azért is felháborító, mert az integrációs KSZ tárgyalásokon közös vállalás szólt arról, hogy az új besorolási rendszer kialakítására közös munkabizottságot hoznak létre a felek. Ebbe még tagokat is delegáltunk, ennek ellenére a szakszervezetek egyetlen meghívást sem kaptak.
A kiadott munkaszerződés-módosítások tartalma, a munkáltató ezzel kapcsolatban tanúsított magatartása tisztességtelen, ezért ezt a témát a június 5-i VÉT ülésen napirendi pontként kívánjuk tárgyalni.
Érdekvédelem