Az integráció folyamata mind a munkáltatónak, mind a vasutas-, és a beolvadó vállalatoknál működő szakszervezeteknek óriási kihívást, felelősséget jelentett. A Vasutasok Szakszervezete a folyamat elindítása óta folyamatosan és következetesen azt képviselte, hogy az átalakulás semmilyen jogi, illetve anyagi hátrányt nem eredményezhet tagjai számára.
Különösen igaz volt ez az új vállalat kollektív szerződésének tárgyalása során, az évek alatt a szakszervezetek által elért eredmények, a munkavállalókat megillető többletjogok megőrzése érdekében.
Ennek a hosszú, rögös útnak az eredményeként november 26-án a munkáltató és az érintett szakszervezetek aláírták a MÁV Személyszállítási Zrt. Kollektív Szerződését. A beolvadó vállalatok munkavállalóira vonatkozó szabályok a KSZ 12-es, 13-as és 14-es mellékletében jelennek meg.
Az idáig elvégzett felelősségteljes munka megnyugvást, további foglalkoztatási biztonságot jelent minden tagunknak és minden munkavállalónak. Köszönhető ez érintett tagjaink, tisztségviselőink szilárd kiállásának, hogy megőriztük a kollektív szerződésben eddig elért vívmányainkat.