A 2021-es év mind a munkavállalók, mind a munkáltatók számára óriási kihívást jelentett. Ennek következtében szokatlan megoldásokra kényszerített bennünket az élet: egyszeri 65 ezer forintos kifizetéssel indult az év januárban, áprilisban 100, júniusban 200, év végén pedig 300 ezer forint érkezett a Szép kártyára. Utóbbi összegről mindenki eldönthette, bérként vagy teljes értékben a kártyára kéri. Mindent összeadva ez összesen nettó 600 ezer forintot is jelenthetett.
2022 elejére a minimálbér nagymértékű emelése miatti bértorlódás kritikus helyzetet teremtett volna a MÁV-Volán-csoporton belül, ami miatt több munkavállaló is a felmondását fontolgatta. A hatályos bérmegállapodás alapján tervezett 10 százalékos alapbéremelés nem oldotta volna meg a problémát. A VSZ feladatához híven jó ideje dolgozott a kérdés megoldásán, s végső próbálkozásként a kormánytól kértünk segítséget, egészen pontosan azt javasolva, ami végül meg is valósult. Azzal, hogy a döntéshozók engedélyezték a járulékterhek 4 százalékos csökkentéséből adódó megtakarítás „visszaforgatását” a bérekbe, a korábbi megállapodáson felül végrehajtott legalább 40.000 Ft-os bérfejlesztéssel lehetőség volt feloldani a legnagyobb feszültséget. A VSZ tehát elérte a célját.
A szakszervezetek és a munkáltató a 2021-2023 évekre szóló bérmegállapodásban már megállapodtak arról, hogy az év során a bértömegen belül keletkező maradványokat a munkáltatók a munkavállalók ösztönzésére, elismerésére, illetve további bérintézkedésekre fordítják. Ennek megfelelően a munkáltatók az adott társaságnál keletkezett maradványokat, részben még 2021 decemberében, részben pedig 2022 januárjában és februárjában kifizették, továbbá márciusban ki fogják fizetni a munkavállalók számára.
2022-re az alapbérek emelésén túl garantált az áprilisi 100.000 forintos kifizetés és az év végi 350.000 forintos lojalitási juttatás is.
Tehát a hároméves bérmegállapodásban lefektetett elvek működnek és eredményt hoznak.