A Vasutasok Szakszervezete kezdeményezte, hogy a hatósági tűzvédelmi vizsgát tett munkavállalókat az első sikeres vizsga után 5000 Ft egyszeri díjazás illesse meg. A Katasztrófavédelem által megtartott oktatáson elhangzottak szerint, a munkavégzéssel összefüggésben nyílt terepen csak az a munkavállaló jogosult tűzgyújtásra, illetve nyílt láng használatára, aki ezzel a hatósági vizsgával rendelkezik.
Továbbá kértük a munkáltatót, hogy azon munkavállalók esetében, akiknek a hatósági forgalmi vizsgájuk a járványügyi veszélyhelyzet miatt (pandémiás rendelkezés alapján) 2020.06.28-ig felfüggesztésre került - majd ezt követően a vizsga pótlása azóta megtörtént vagy jelenleg is folyamatban van -, az első sikeres vizsga után járó díjazásra való jogosultságuk megállapításakor a felfüggesztés időtartamát ne vegyék figyelembe. Információink szerint, az érintettek azért nem kapták meg a díjazást, mert a felfüggesztés miatt, a díjazás feltételeként megállapított időtartamot meghaladták.
Kapcsolódó dokumentum: