A közlemény kiemeli, hogy az érintett mellékvonalakon közlekedő korszerű, légkondicionált autóbuszok kiszámítható és a korábbinál kényelmesebb eljutást tesznek majd lehetővé utasainknak. A közlekedésimód-váltás ugyanakkor példa arra is, hogy a MÁV és a Volánbusz egyesítésével létrejött vállalatcsoport, hogyan tud a szinergiákra építve versenyképes megoldást kínálni egy-egy térség közösségi közlekedésére még a jelenlegi kihívások közepette is.
Noha az adott mellékvonalakon korábban Bz-motorvonatok közlekedtek, fontosnak tartják leszögezni, hogy az intézkedés nincs összefüggésben a hodászi Bz-balesettel, a módváltás tervezése már korábban elindult. A Bz-flotta valóban elöregedett, ami gyakran vezet a járművek meghibásodásához, ugyanakkor a – hodászi balesetet okozó – kiegyenlítő tartály meghibásodása nem magyarázható a járművek életkorával.
(Ennek a – járművek koránál fiatalabb, többször cserélt és rendszeresen ellenőrzött – alkatrésznek a meghibásodása kifejezetten ritka. A hiba okának feltárása alapos vizsgálatot igényel, amely jelenleg is zajlik, amint a szakemberek eredményre jutnak, arról haladéktalanul tájékoztatják a nyilvánosságot.)
Így a módváltásba bevont 10 regionális mellékvonal esetében hangsúlyosan nem az utasbiztonsággal kapcsolatos kérdések indokolják az autóbuszos vonathelyettesítő járatok közlekedtetését, hanem a jármű- és személyzethiány, amelynek enyhítésére a MÁV-VOLÁN-csoport folyamatosan toborozza a munkatársakat, várja a csatlakozni szándékozók jelentkezését.
A közlekedéspolitikáért felelős korábbi vezetés által, 2022 decemberében elrendelt teljesítmény-többlet mértéke elérte a 3,5 millió vonatkilométert, amellyel kapcsolatban a vasúttársaság jelezte az illetékes államtitkárságnak, hogy ilyen mértékű szolgáltatásbővítés mind a járműállomány, mind a humánerőforrás (mozdonyvezetők, jegyvizsgálók) oldaláról kockázatot hordoz. E kockázatokat az ukrajnai háború miatti alkatrészhiány csak tovább súlyosbította, így mára a vállalatcsoport munkatársainak megfeszített, összehangolt munkájára és minden szakmai tapasztalatára szükség van ahhoz, hogy a vasúttársaság nap mint nap teljesíteni tudja közszolgáltatási feladatait.
Az augusztus elsejétől további intézkedésig bevezetett közlekedésimód-váltás rövidtávon képes valamelyest enyhíteni a regionális közlekedésben jelentkező járműhiányt, ugyanakkor hosszútávon a MÁV-START által kidolgozott járműstratégiában foglaltak megvalósítására van szükség ahhoz, hogy Magyarország közösségi közlekedése biztosan és versenyképes minőségben kiszolgálható legyen.
Az érintett mellékvonalak:
89 sz. (Miskolc-Tiszai―) Nyékládháza―Tiszaújváros,
114 sz. (Mátészalka―) Kocsord alsó―Csenger,
121 sz. Újszeged―Mezőhegyes,
125 sz. Mezőhegyes―Battonya,
38 sz. Somogyszob―Nagyatád,
47 sz. (Dombóvár―) Godisa―Komló,
78 sz. Balassagyarmat―Ipolytarnóc,
98 sz. Abaújszántó―Hidasnémeti,
103 sz. Karcag―Tiszafüred,
146 sz. Lakitelek―Kunszentmárton (―Szentes).
(forrás: MÁV kommunikáció)
A Vasutasok Szakszervezete az intézkedés napvilágra kerülése után azonnal konzultációkat kezdeményezett az érintett munkáltatóknál annak érdekében, hogy tagjaink foglalkoztatása továbbra is biztosított legyen.