Az örömünkbe azonban üröm is vegyül amiatt, hogy ebbe a körbe nem kerültek bele a pályás vonalkezelők és szakaszmérnök kollégák.
Szakszervezetünk úgy véli, hogy az ebben a munkakörben foglalkoztatottakat sem kellene kihagyni, mellőzni ebből a megállapodásból. Az említett megállapodás 1 sz. mellékletének második táblázata csak négy „pályás” munkakörről tesz említést.
Az érintett – általunk ismételten javasolt - kollégák száma a budapesti területet tekintve 30-32 fő. A Karrierportálon a legutóbbi hirdetések szerint is legalább 10%-os létszámhiánnyal kell megbirkózni a budapesti területnek az említett munkakörök vonatkozásában.
A Vasutasok Szakszervezete arra kéri a munkáltatót, hogy ezeket a munkaköröket is vegye figyelembe a bérpótlék alkalmazása során.