Köztudott, hogy az egészséges munkahely alapvető kritériumai közé tartozik a tisztaság, a megfelelő tisztálkodási lehetőség, a higiénés feltételek biztosítása. Munkahelyünkön töltjük életünk nagy részét, ezért nem mindegy milyen körülmények között dolgozzuk végig a munkaidőnket, s nem utolsó sorban, hogy a napi higiéniai és egyéb fiziológiás szükségletek során milyen veszélyeknek, ártalmaknak vagyunk esetleg kitéve. A munkahelyi körülmények nagymértékben befolyásolják közérzetünket, szellemi és fizikai állapotunkat s így az elvégzett munkánk minőségét és mennyiségét.
Utunk első állomása Edelény város vasútállomására volt. Az állomás és környezete a munkavállalók odafigyelésének és dolgos kezeinek köszönhetően tiszta és rendezett. A forgalmi irodában megfelelő körülményekkel találkoztunk. Igaz, a klimatizálás hiánya itt is, mint más szolgálati helyeken előtérbe került. A tisztálkodási feltételek tekintetében viszont hiányosságot tapasztaltunk. Nincs zuhanyzási lehetőség (kialakításának feltételei adottak), jóllehet a forgalmi szolgálattevők 24 órás szolgálatot látnak el.
A forgalmi iroda után a kezdőponti őrhelyre látogattunk el, mint utóbb kiderült, időutazás részesei voltunk. Az őrhely a vasút hőskorát idézte, legalábbis az illemhely és a tisztálkodási lehetőségek tekintetében. Sajnos az őrhelyen nincs vezetékes vízellátás és a WC „gravitációs” jellegű. Egyedüli tisztálkodás lehetőség - a XXI. szászadban - még mindig a lavór. Ezek az alapvető higiéniát nélkülöző állapotok jelentős hatással vannak az őrhely dolgozóira, főleg a hölgyekre. A fennálló helyzet nem elégíti ki a munkahelyek minimális munkavédelmi követelményeit.
Edelény után Szendrő állomás következett. Mielőtt beléptünk volna a felvételi épületbe, már a technológia területen hiányosságokat fedeztünk fel. A forgalmi iroda előtti közlekedési útvonal, illetve utasok által használt átjáró elemei botlásveszélyesek voltak. Az iroda bejárata feletti előtető korhadt, karbantartása szükséges. A szolgálati helyen van ugyan csatorna és vezetékes vízszolgáltatás, de nincs vízöblítéses illemhely, és nem áll rendelkezésre zuhanyzási lehetőség. A munkavállalók egy különálló épület „magyar találmányú és magvalósítású” (vödöröblítéses angol WC) illemhelyét használják.
Szendrőről Bódvaszilas állomásra vezetett utunk. Az állomási „bakterházban” az edelényi őrhelyen már megismert állapotokkal találtuk ismét szembe magunkat. Csatorna és vezetékes víz hiánya, űrgödrös illemhely, lavór a tisztálkodáshoz. Itt még ráadásul tőbeázás nyomai is éktelenkedtek a falakon.
Tornanádaska volt úticélunk végállomása. Sajnos a felvételi épületben itt sem állt rendelkezésre zuhanyzási lehetőség, pedig a forgalmi iroda mellett még Startos pihenő is kialakításra került. A megkérdezett munkavállalók szerint a legnagyobb problémát mégsem a tisztálkodási lehetőségek hiánya, hanem a személy és vagyonbiztonság helyzete okozza. Napi szinten tapasztalható a munkavállalók verbális bántalmazása, vegzálása és a közlekedés biztonságát érintő egyéb cselekmények (vonatdobálás, rongálás). A munkavállalók és az anyagi javak biztonságának szavatolásához elengedhetetlen a vasútbiztonsági szolgálat állandó jelenléte.
A feltárt munkavédelmi hiányosságok megszüntetése érdekében levélben fordultunk a területi igazgató úrhoz, hogy az Alaptörvényben megfogalmazott, a munkavédelemmel kapcsolatos alapvető jogok a 94 sz. vasútvonal minden munkavállalója tekintetében érvényesülhessenek.
Ugyanis minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez. Véleményünk szerint az általunk tapasztal körülmények nem éppen ilyenek!