A napirend előtti felvetések időszakában, a Vasutasok Szakszervezete öt felvetést tárt a munkáltató elé.
- Kiskunfélegyháza állomáson tartott időszakos oktatások ügye, amelyet 13-14 fokos teremben tartottak meg. Arra kértünk választ, hogy ki a felelőse ennek a szervezésnek, és hogy fordulhatott elő az, hogy a munkavállalók fűtetlen teremben kellett, hogy végigüljék az oktatás idejét.
- Felsőzsolca – a munkavállalóktól pár ezer forintot akar a munkáltató visszavenni a megváltozott foglalkoztatás okán. Ezt a helyzetet méltatlannak érezzük, főként annak tekintetében, hogy a leginkább hangoztatott cél a munkavállalók elégedettségének növelése.
- Éleslátást biztosító szemüvegekről szóló utasítás – sérelmeztük, hogy a véleményezésre kiküldött utasítás tervezet szinte azonnal utasításként jelent meg a munkáltatói jogkörgyakorlók felé.
- A munkáltató által kiadott, a váltókezelőkre vonatkozó rendelkezést nem támogatjuk, annak visszavonását kértük.
- A vasútőrök kiszervezéséről kértünk bővebb tájékoztatást.
A munkáltató a felvetések kapcsán megígérte, hogy a lehető leghamarabb kivizsgálja azokat és a választ eljuttatja szakszervezetünk részére. Emellett, a váltókezelőkről szeretne egy külön egyeztetést folytatni. A vasútőrök kiszervezése kapcsán december 19-én lesz hivatalos egyeztetés, ott fog a biztonsági szervezet részletes tájékoztatást adni az okokról, körülményekről és feltételekről.
A napirend kapcsán az egyszeri kifizetés témakörében a munkáltató konkrét javaslattal érkezett. Ez alapján a MÁV Csoport 6-17 MMK-ban dolgozói részére, a jövő hét elején bruttó 35.000 Ft-ot fizettek volna fejenként. (kivéve a VKF Kft.-t, és a Záhony-Portot, utóbbinál az összeg 20.000 Ft/fő).
Ezt a javaslatot a szakszervezetek nem fogadták el. Meleg János elnök 50.000 Ft-ot tartott elfogadhatónak. Rövid egyeztetés után végül megállapodás született arról, hogy a fent említett munkavállalói kör részére bruttó 45.000 Ft/fő egyszeri kifizetést fizet a munkáltató, amelyet még Karácsony előtt elutalnak a munkavállalóknak.
Ezt követően a VBKJ elemek kerültek egyeztetésre, ahol az egyetlen függőben maradt vitapont az egyes elemek kifizetésének ütemezése maradt. Ennek részletes megvitatására január elején kerül sor.
Egyebek mellett (szóban) rögzítésre került, hogy a kollektív szerződésben – a VBKJ maximum feletti – rögzített vállalásokat a munkáltató fenntartja, vagyis továbbra is számíthatunk az alanyi jogon járó SZÉP-kártya vendéglátás juttatásra, valamint az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-hozzájárulásra. Ennek mértékének esetleges emelése is szóba került, amelyet szintén januárban véglegesítenek a tárgyaló felek.
A jövő évi bérfejlesztésre vonatkozó érdemi tárgyalásokra is csak jövőre kerülhet sor, mert a tulajdonosi felhatalmazás nem érkezett meg a MÁV Zrt.-hez, így a társaság nem is tett semmilyen ajánlatot ebben a témakörben.
A kollektív szerződés módosítás témaköreinek, valamint az új Együttműködési Megállapodás feltételeinek megtárgyalására december 20-án kerül sor.