Bár nagymértékű volt, mégis újabb feszültséget generált, a régieket pedig egyes munkakörökben tovább szította az idei béremelés, ezért a VSZ vezetői április óta azon dolgoztak, hogy a MÁV Zrt. további munkakörökben is kezdje el az átlagtól messze lemaradt fizetések felzárkóztatását. Az érdekvédők és a munkáltató a közelmúltban hosszú egyeztetési sorozat következő állomásához értek, amelynek eredményeként – egy már csak aláírásra váró megállapodás értelmében -jó néhány munkakörben szeptembertől emelkednek a bérek, júliusig, illetve januárig visszamenőleg.
Az egyes munkakörök bérrendezéséről szóló megállapodásban a szakszervezetek javaslatai közül többet is befogadott a munkáltató, de vannak olyan témák is, amelyekre a szakszervezet továbbra is keresi és szorgalmazza a munkáltatónál a megoldást.
Akiknek sikerült
A mostani megállapodás során viszont sikerült rendezni a béreket egyebek között a kocsimester és gurítás-vezető munkakörökben. " Amennyiben ezen munkavállalók 2017. június 30. napján érvényes alapbére nem haladja meg legalább 14%-kal a 2016. december 31. napján érvényes alapbérét, akkor a 2017. június 30. napján érvényes alapbére a 14%-kal növelt mértékre, de legalább 180.000 Ft-ra egészül ki, visszamenőlegesen 2017. július 1. napjától."
Amennyiben a "kocsirendező és vonali kocsirendező, a tolatásvezető I., tolatásvezető II., a vonali tolatásvezető és tartalékos vonali tolatásvezető, a vágányfék kezelő, a sarus valamint sarus csapatvezető, a biztosítóberendezési műhelyi mechanikai előkészítő, a karbantartó szakmunkás I., a villamoshálózat szerelő I. munkakörökben dolgozó munkavállaló 2017. június 30. napján érvényes alapbére nem haladja meg legalább 14%-kal a 2016. december 31. napján érvényes alapbérét, akkor 2017. június 30. napján érvényes alapbére a 14%-kal növelt mértékre egészül ki, visszamenőlegesen 2017. július 1. napjától."
Átsorolva
A vasúti járművezető és a felsővezeték szerelő-vasúti járművezető munkakörök felülvizsgálatának eredményeképpen a 10 MMK-ból a 11 MMK-ba kerülnek át. Az érintett kollégák június 30-án érvényes alapbére 7 ezer forinttal emelkedett, visszamenőleg július 1-től.
Azokat a pályamunkás betanított munkásokat, illetve vonalgondozó betanított munkás munkakörökben dolgozó munkavállalókat, akik az adott munkakört legalább 3 éve folyamatosan betöltik, és középfokú végzettséggel rendelkeznek, január 1-jéig visszamenőleg átsorolják pályamunkás, illetve vonalgondozó (9 MMK) munkakörökbe. A fizetésük 161 ezer forintos garantál bérminimum lesz.
A bérrendezések megvalósításának további feltétele, hogy a munkavállaló által betöltött munkakör 2016. december 31-e óta változatlan legyen.
Amint megtörténik a megállapodás aláírása, természetesen azt is közreadjuk.