A címben szereplő – az újságokban megjelent hír – talán önmagában távolinak tűnik, azonban az, hogy átszervezésre kerül a bedőlt devizahiteles lakásokkal kapcsolatos tevékenység, bizony 40-50 vasutas kolléga munkahelyét sodorja veszélybe.
A Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-től 2020-ban kerültek át a bajbajutott devizahitelesek lakásival kapcsolatos állami feladatok a TLA Vagyonkezelő és – hasznosító Kft-hez. A MÁV Zrt. munkatársai szerződés alapján vettek részt a „NET lakásokkal” kapcsolatos tevékenységben. Úgy tudjuk, hogy a MÁV Zrt. és a TLA Kft. közötti szerződés 2021. június 30.-i dátummal fog megszűnni.
Mindezekkel kapcsolatban szakszervezetünk személyes találkozót kért az ügyben illetékes vezérigazgató-helyettestől, amelyen tájékoztatást szeretnénk kapni az intézkedés megvalósításának jelenlegi állásáról, a hálózati és központi szinten érintett 40-45 kolléga, több tagtársunk jövőbeni kilátásaival, további munkájával, munkakörével kapcsolatban.