2017. 07. 24. 08:24

29. Heti VSZ Hírnök

A B+N Referencia Zrt. háza táján továbbra is sok az ellentmondás. A cafeteriából származó, ezen belül a Szép Kártyára és az Egészségpénztárba történő utalások a munkaáltató hozzáállása miatt gyakorlatilag két hónapot késtek.

A munkaszerződések több olyan elemet tartalmaznak, amelyek tudatosan megtévesztik a munkavállalókat és készenlétinek minősítenek bizonyos munkaköröket, valamint 24 órás megszakítás nélküli műszakot várnak el a munkavállalóktól. A hozzánk eljutatott járműtakarítói vezénylés alapján egyértelműen megállapítható, hogy a munkáltató olyan formában vezényli a munkavállalókat, ami minden kétséget kizáróan a Munka törvénykönyvének szabályaiba ütközik.

A fentiek alapján konzultációt kezdeményeztünk. Levelünk itt olvasható.

 

A mögöttünk álló héten több, a házunk táját érintő hír látott napvilágot:

Modernizálódik a vonatközlekedés

„A több szakaszban megvalósuló, Budapest–Esztergom közötti felújítás a NIF egyik kiemelkedő beruházása. A pálya a Duna-híd és Esztergom között már teljesen átépült, jelenleg dupla vágányt alakítunk ki a fővárosi szakaszokon, és jövő őszre elkészül a vonal villamosítása is.” Jelentős változásra lehet számítani már ebben az európai uniós ciklusban a vasúti közlekedésben, hiszen fontos és forgalmas vasútvonalak korszerűsítésére adódik lehetőség – nyilatkozta lapunknak Somodi László, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. vasútfejlesztési koordinációs igazgatója. Tekintettel viszont arra, hogy minden még így sem újulhat meg, a tervezésnél és a döntéseknél elengedhetetlen némi mértéktartás. További részletek honlapunkon.

 

Mi december 24-ét akarjuk

Hiszik vagy nem, de a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége – a Magyar Szakszervezeti Szövetség egyik jogelődje – már a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormánnyal is egyeztetett arról, hogy december 24-e legyen munkaszünet. Kormányzati ígéret volt rá, hogy ezt bevezetik, s nem a szakszervezeteken múlott, hogy ebből végül nem lett semmi. Máig sajnáljuk.

Hogy ez most miért érdekes? Mert egy szakszervezeti aktivista népszavazást kezdeményezett arról, legyen-e december 24-e munkaszünet. Nyilván abból indult ki, ha a nagypéntek hirtelen fizetett szabadnappá vált – amit vallási okokból elsősorban kereszténydemokrata politikusok javasoltak –, miért ne beszélhetnénk a szentestéről is. A Fidesz által olyannyira kedvelt nemzeti konzultációnál szabályozottabb módon, egy referendum keretében. A Kúria átengedte a kérdést, megindulhat az aláírásgyűjtés. Kordás Lászlónak, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökének írása honlapunkon teljes egészében elolvasható.

A 29. Heti VSZ Hírnök nyomtatható változata itt érhető el.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.