Az elmúlt héten talán a legfontosabb az volt, ami nem történt meg. Jelesül a megkezdett „év végi” tárgyalások folytatására nem került sor. A munkáltató kérésére elhalasztott tárgyalás (többszöri időpont egyeztetés után) január 20-án folytatódik. De az a nap sem lesz egyszerű. Ugyanis „a 2017. évi minimálbér-emelés és garantált bérminimum-emelés állami tulajdonú gazdasági társaságokra gyakorolt hatásairól, a bérfejlesztéshez szükséges forrás biztosításáról” témájában kormány-előterjesztést készít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amelynek első tárgyalására a kormány éppen január 20-án kerít sort. S miért is kell ez nekünk a tárgyalások folytatásához? Nos, a MÁV csoport büdzséjéből 1 milliárd forint hiányzik már ahhoz is, hogy a kötelező minimálbér és garantált bérminimum emelést megtegye. S a szakképzett munkavállalók megtartásához, az elfogadható mértékű béremeléshez és a bértáblában bekövetkező „összecsúszás” kezeléséhez mindenképpen szükséges a költségvetési forrásból származó támogatás.
Márpedig a tulajdonosnak biztosítania kell a forrást. Ha ezt nem teszi meg, a 2017. évi vasutasnapon már nem lesz kiket ünnepelni…
Ezzel kapcsolatban Meleg János, a Vasutasok Szakszervezete elnöke nyilatkozott a MÁV-ot fenyegető munkaerőhiány veszélyeiről a Klubrádió Szolidaritás.hu című műsorában.
A riport itt hallgatható meg 4'30""-tól.
De azért a héten voltak olyan egyeztetések, amire érdemes odafigyelni.
Január 11-én – kezdeményezésünkre – ismét tárgyalóasztalhoz ültünk a B+N Zrt.-vel. A munkáltató a VSZ kérésének eleget téve a decemberi fizetés átutalását követően legkésőbb 2 héten belül a MÁV-tól átkerült takarítók esetében megküldi a 2016. évi VBKJ elszámolást. 2017. évre január 20. után megkezdődik a munkavállalók ez évi VBKJ-ra vonatkozó nyilatkoztatása. Az adójogszabályok változása miatt lesznek olyan elemek, melyekkel kibővülnek a választható tételek pl. a 100.000 forint éves szinten adható készpénzjuttatás, melyet 12 hónapra osztanak szét. Az előző évi VBKJ statisztikájának az elkészítése most folyik, a választható tételek közül várhatóan kivonják a listáról azokat az elemeket, amelyeket csak néhány fő választott.
A 2017. évi minimálbérre, illetve garantált bérminimumra történő ráállás előkészítése most folyik, hiszen az a VKF megállapodás alapján kötelező.
A takarításban érintett alvállalkozók szerződéseivel kapcsolatban a cég a közeljövőben írásos anyagot ad át, megnevesítve az alvállalkozókat.
A tárgyalás további részletei honlapunkon olvashatóak.
2017. január 12-én ülést tartott a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Társasági Érdekegyeztető Tanácsa.
Napirend előtti első kérdésünk a Gazdasági Üzletággal kapcsolatban hangzott el. A Könyves Kálmán. krt-i székházból történő költözés már tavaly is napirenden szerepelt, most mik a munkáltató szándékai? Szaniszló Ágnes Humán Üzletág vezető válaszában kifejtette, hogy a Szervezet egyes egységeinek költözése jelenleg nem szerepel napirenden. Az Üzletág szervezeti változásaival kapcsolatban már nem volt ilyen egyszerű a válasza: „Az idei év a Gazdasági Üzletág körül fog mozogni.” Az Inka projekt, az SAP rendszer belső változásai nagyban érintik a központi és a területi szervezetek feladatait. Jelenleg is belső elemzések folynak. A szükséges változtatások kidolgozásra kerülnek, és azokról tájékoztatják az érintetteket.
A kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimumra való ráálláson dolgoznak: kiket-hány főt érint, és mennyi költséggel jár. A következő feladat az értesítések elkészítése, azok átadása. Az érintettek létszámáról tájékoztatást kértünk, melyet a munkáltató megküld részünkre.
További részletek a honlapunkon.
A héten a túlterhelt vasutasoknak még a manapság ritkán tapasztalható hideggel is meg kellett küzdenie. Ami persze kivitelezhetőnek tűnik, ha egy jól fűtött szolgálati helyen kell ezt megtenni. De ez nem mindig ennyire egyszerű. A szokatlan hideg igen kellemetlen módon tud rávilágítani a sok éve elspórolt karbantartások, felújítások okozta állapotokra.
Igen jó tanpéldái ennek Dombóvár állomás váltókezelői őrhelyeinek nyílászárói, amelyek jó pár éve megértek már a cserére, de a mai vasúti valóság persze az, hogy még mindig a helyükön vannak. Ennek következményeként a szolgálati helyeken nagy elánnal végzett fűtés hatásfoka a nullához közelített. Fagyoskodó kollégáink jelzésére a Pécs Területi Képviselet közbenjárásával, a munkáltatóval együttműködve sikerült legalább a zárak kicserélésével és a szigetelés felújításával olyan átmeneti megoldást találni, amely biztosítja a hely normális fűthetőségét.
Még ez első héten kezdeményezett konzultációt a Miskolc Területi Képviselet a felsőzsolcai rendelkező forgalmi szolgálattevők érdekében, akik folyamatos munkáltatói nyomás és fenyegetés alatt éltek, miután nem írták alá a nagyarányú bércsökkentést tartalmazó munkaszerződés módosításukat.
Határozott fellépésünknek köszönhetően megállapodás született és sikerült a három kolléga személyi alapbérét megnyugtatóan rendezni.
Vasutasok Szakszervezete