A bérmegállapodás aláírása óta eltelt időszakban tagjaink több, a bérfejlesztésből adódó feszültséget vetettek fel. Ezek részben korábban is meglévő, részben újonnan keletkezett bérfeszültségek, amelyek abból is adódnak, hogy a bértárgyalások során és azóta sem kaptunk használható elemzéseket, amelyekkel a kialakult problémák elkerülhetőek lettek volna. Érintett munkakörök szinte valamennyi szakterületen találhatóak. Pl. a pályás-, és TEB-es diszpécserek, a TIZO-nál dolgozó munkavezetők, a tartalékos térfőnökök, tolatásvezetők, kocsirendezők, pályamunkás, vonalgondozó. A legsürgetőbb ügyekre felhívtuk a MÁV Zrt. humánerőforrás vezérigazgató-helyettesének figyelmét és egyben tárgyalást is kezdeményeztünk a témában. Levelünk itt elolvasható.
A szakszervezetek elutasították, a Parlament Gazdasági Bizottsága visszavonta a munkaidőkeretre vonatkozó törvényjavaslatot!
Április 25-én tárgyalta a Parlament Gazdasági Bizottsága a munka törvénykönyve módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely többek között a munkaidőkeret lazítását célozta meg, a munkavállalók terhére. A Magyar Szakszervezeti Szövetség és a szövetséget alkotó tagszervezetek (köztük a Vasutasok Szakszervezete), a leghatározottabban visszautasították a munkavállalókat tovább sújtó előterjesztést, és a módosító javaslat visszavonását követelték.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség és a szövetséget alkotó tagszervezetek az első pillanattól elutasították a törvényjavaslatot, és azzal kapcsolatban semmiféle kompromisszumra nem voltak hajlandóak. A MASZSZ és a tagszervezetek közös sikere, hogy a törvényjavaslat előterjesztői rövid időn belül belátták a javaslat tarthatatlanságát – foglalta össze a lényeget Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Ez az előkészítetlen, az érintetteket meg sem hallgató törvénymódosítási próbálkozás, arra is rá kell, hogy döbbentse a politika szereplőit, hogy járhatatlan az az út, amely egyoldalú érdekek mentén, a szociális partnerek megkérdezése nélkül képzeli el a jövőt.
Növekvő taglétszám, stabil működés, jelentős hozamok a Vasutas Önkéntes Nyugdíjpénztárnál. A pénztár küldöttközgyűlésén a küldöttek elfogadták az Igazgatóság beszámolóját, az Ellenőrző bizottság jelentését és a három éves pénzügyi tervet.
A Vasutas Önkéntes Nyugdíjpénztár 2017. április 27-én megtartotta Küldöttközgyűlését, ahol a küldöttek egyhangúlag elfogadták a 2016. évi éves beszámolót, az Ellenőrző Bizottság 2016. évi ellenőrző tevékenységéről szóló beszámolót és a hároméves pénzügyi tervet.
Elmondható, hogy a Nyugdíjpénztár a pénzügyi és gazdálkodási tevékenységét az elmúlt üzleti évben is az érvényben lévő jogszabályok, az Alapszabály, a Számviteli Politika és az egyéb Szabályzatokban foglaltak szerint végezte. A testületi szervek működése jogszabályszerű volt. A Küldöttközgyűlés és az Igazgatótanács által hozott határozatok végrehajtása maradéktalanul megtörtént. A Nyugdíjpénztár működésének folyamatos ellenőrzése az Ellenőrző Bizottság, a könyvvizsgáló és az aktuárius által biztosítva volt. További részletek honlapunkon.