Lassan a MÁV-Csoport valamennyi vállalatánál megszületik a 2018. évi bérmegállapodás. Az elmúlt héten az alábbi cégeknél történt megállapodás, (a linkekre kattintva elérhetők a részletek):
Szintén a bérekkel kapcsolatos, hogy a Kormány intézkedéseket hozott az egészségügyi dolgozók életkörülményeinek javítása, jövedelmének növelése érdekében. A Vasutasok Szakszervezete üdvözli és egyetért ezzel, ugyanakkor fontosnak tarjuk megjegyezni, hogy az egészségügyi alapellátás működtetésében nem csak egészségügyi dolgozók vesznek részt. Legalább olyan fontos munkát végeznek az egészségügyi intézményben dolgozó gazdasági, humánpolitikai, műszaki, karbantartói, stb. munkavállalók, mint a szakdolgozók, hiszen nélkülük ezen intézmények működése nem lehetne zökkenőmentesen biztosított. Komoly problémát okoz azonban, hogy a Kormány intézkedésében nem érintett dolgozók csak akkor részesülhetnek bérfejlesztésben, ha az adott intézmény azt ki tudja gazdálkodni, márpedig a tartós alulfinaszírozottság miatt az egészségügyi intézmények erre nem képesek.
A Vasutasok Szakszervezete az MH Egészségügyi Központban, a Szolnoki MÁV Kórházban és a Vasútegészségügyi NK Kft.-ben is rendelkezik képviselettel. Tekintettel arra, hogy ezek az egészségügyi intézmények nem rendelkeznek az egészségügyi alapellátásban tevékenykedő, nem egészségügyi dolgozó munkavállalók bérfejlesztéséhez szükséges forrásokkal, szakszervezetünk konzultációt kezdeményezett Balog Zoltán miniszternél.
A MÁV FKG Kft-nél befejeződtek a munkavédelmi képviselő választások. A január 23-25. között megtartott választáson 865 munkavállaló adta le szavazatát. A novemberi üzemi tanács választás után – a 11 fős testületből 10 VSZ jelölt - ismét a Vasutasok Szakszervezetének jelöltjei kapták a legtöbb szavazatot. A megválasztott 16 munkavédelmi képviselő közül 15-en tudhatják maguk mögött a Vasutasok Szakszervezete támogatását. Részletek itt.
- adóévre vonatkozóan 2018. január 1-jétől megszűnik a munkáltatói adómegállapítás, azonban a munkáltató ezt követően is minden lehetséges módon támogatja a munkavállalókat a megváltozott körülményeknek való megfelelésben.
- január 1-jétől a törvényi változások miatt a munkáltatónak már nincs joga és lehetősége arra, hogy munkavállalóinak elkészítse a 2017. adóévre vonatkozó adómegállapítást.
Ami nem változott!
A munkáltató, - mint minden évben - most is elkészíti és 2018.01.31-ig postán megküldi a munkavállalók részére a 2017. évben kifizetett juttatásokról készített összesített igazolást (17M30).
Ami változott!
A munkáltatói adómegállapítás megszűnése után 2018. január 1-ét követően az SZJA bevallás minden esetben a magánszemély felelőssége.
A változásokkal kapcsolatos részletes tájékoztatót minden Munkavállaló postai úton megkapja 2018. január 31-ig a 17M30-as igazolás mellékleteként, valamint elektronikus formában elérhető az alábbi linken:
FORMANYOMTATVÁNY_NAV_Kérelem_az adóbevallási tervezet papír alapon történő átvételéhez
Ügyfélkapu működése e tananyag
Pénteken a szombathelyi Mozdony és Vasúti Járműjavító Kft.-ben jártunk, ahol a termelési igazgató mutatta be a felszámolás alatt álló MÁV Vasjármű Kft. valamikori telephelyén és humánerőforrás bázisán alapított céget. A beszélgetésből kiderült, hogy a kft a jelenlegi formájában jól prosperál. A nulláról indulás mellett a 145 fős cég másfél milliárdos árbevétel mellett kb. 200 milliós nyereséggel zárja a tavalyi évet. Az idei év megrendelésekkel teljesen lefedett. Jelentős partnereik az RCH, az ERMEWA, a GYSEV és a MÁV-START. Volt olyan munka, amit már vissza kellett utasítaniuk.
A vállalatnál tavaly 13%-os bérfejlesztést valósítottak meg, és volt 13. havi fizetés is, idén szintén 13 %-os bérfejlesztést terveznek. Idén vezették be a GYSEV szintű (370 eFt) VBKJ-t is. Mindezekre igencsak szükség van a nyugati határ mellett a munkaerőért folytatott versenyben. A fizetések ilyen arányú fejlesztésében gondolkodnak a jövőre vonatkozóan is, a létszám ugyanis jelenleg rendben van, de néhány év múlva már gondban lehetnek az utánpótlás vonatkozásában.
A vezetővel folytatott beszélgetés után az egyik üzemcsarnokban tartott kb. 50 fős munkásgyűlésen kaptak tájékoztatást a munkavállalók a Vasutasok Szakszervezete tevékenységéről és szolgáltatásairól. A gyűlésen kiderült, hogy a munkatársakat elsősorban a felszámolás során még nem teljes körűen kifizetett végkielégítések témaköre foglalkoztatja. A VSZ a felvetett témakör tisztességes lezárásában segítséget fog nyújtani az érintetteknek!
Vasutasok Szakszervezete