A Klubrádió „Szolidaritás.hu” című műsorának vendége volt Meleg János, a Vasutasok Szakszervezete elnöke. Az interjúban a Covid járvány aktualitásairól, a MÁV – Volán házasságról, a bértárgyalások kilátásairól, valamint az egymillió forintos nyomravezetői díjról kérdezték a VSZ elnökét. Az interjú ITT hallgatható meg.
Szakszervezetünk többször is jelezte a munkáltató felé, hogy a Nyugati pu. átépítése miatt a Debrecenből érkező sebesvonat vonatkísérő személyzete számára, Rákosrendező Állomáson kijelölt tartózkodó helyiség nem felel meg az előírt követelményeknek. Jelenleg a B+N takarítói számára fenntartott öltözőben választottak le egy részt a jegyvizsgálók számára. Azonban egy öltöző – ami ráadásul nem is a MÁV-START használatában van – amellett, hogy nem alkalmas a munkaközi szünet kiadására és a kulturált étkezésre, számos munka-és vagyonbiztonsági kérdést is felvet. Szeptember 23-án a Vasutasok Szakszervezete tisztségviselői és MÁV-START HR Igazgatója szakértő szemlét tartottak a helyszínen. A HR Igazgató a helyszínen látottak alapján megállapította, hogy a VSZ felvetései és észrevételei helytállóak, a kijelölt tartózkodó valóban nem alkalmas a munkaközi szünet letöltésére. Ígéretet tett arra, hogy rövid időn belül megnyugtató megoldást kínálnak az érintett munkavállalók részére és az erre vonatkozó javaslatot írásban megküldik szakszervezetünknek.
Leütötte az utas a jegyvizsgálót, mert figyelmeztette a maszkhasználatra. Továbbra is követeljük, hogy a vasúttársaság tegyen meg mindent a munkavállalók biztonságának érdekében! A maszkviselés szabályainak megsértése az elmúlt héten 10 esetben, összesen 172 perces vonatkésést okozott, közölte a MÁV kedden. Mint írják, hiába kötelező maszkot viselni a vonatokon, az elmúlt héten 10 esetben kellett intézkednie jegyvizsgálónak azért, mert néhány utas nem viselte a védőeszközt. Így többek között négy elővárosi vonalon: a pusztaszabolcsi, a szolnoki, az esztergomi és a váci vonalon is félórás késést okozott néhány utas figyelmetlensége vagy nemtörődömsége. Egy balatoni vonaton az utast figyelmeztette a vezető jegyvizsgáló a maszkhasználatra, mire az utas megütötte a vezető jegyvizsgálót, ezért rendőri intézkedés történt és a vasúttársaság feljelentést tett. További részletek ITT.
A formaruha ellátás továbbra sem zökkenőmentes. Ideje lenne itt is modernizálni. A jegyvizsgálók részére biztosított formaruha minőségével folyamatos problémák akadnak, melyeket több alkalommal is jeleztünk a munkáltató felé. A Vasutasok Szakszervezete ezért kezdeményezte, hogy a jegyvizsgálók részére előírt formaruha - a mozdonyvezetői formaruhához hasonlóan – a jövőben farmerből kerüljön elkészítésre.
Alelnöknek választotta Homolya Róbertet, a MÁV elnök-vezérigazgatóját az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közössége (CER) a szervezet szeptember 21-i online közgyűlésén, mandátuma 2021 végéig szól - közölte a MÁV Zrt. hétfőn a cégcsoport honlapján. Részletek honlapunkon.
A klímaváltozás elleni küzdelemnek és a nagy sebességű vasúti hálózatok fejlesztésének is köszönhető, hogy az utóbbi években komoly lendületet kapott Európában a vasúti közlekedés. A vonatozás reneszánszának a koronavírus-járvány is segített. Fellendülőben a vasúti személyszállítás Európában: az Eurostat adatai szerint az évtized közepétől évről évre szignifikánsan emelkedik a vasúthasználat. A kötött pályás nemzetközi utazásokra Magyarországon is nő az igény. A MÁV igyekszik meglovagolni a trendet: vasúti személyszállítással foglalkozó leányvállalata, a MÁV Start a közelmúltban jelentette be, hogy a szlovákiai Wagon Service Traveltől közbeszerzési eljárásban 3 milliárd forintért vásárol 22 használt, légkondicionált fekvőhelyes és hálókocsit, amivel nemzetközi járatainak szolgáltatási színvonalát igyekszik javítani. Az új kocsikkal részben a meglévő járatok kapacitását növelik, részben új vonatok indítását tervezik. Az év végén érkező kocsikat használják majd az Erdélybe tartó Corona éjszakai járathoz, de a V4 országokba és tengerparti célpontokra is közlekedhetnek majd. A beruházás nagyságrendjét leginkább azon lehet lemérni, hogy a MÁV Start jelenleg 33 fekvőhelyes és hálókocsit üzemeltet, és közülük csupán 15 légkondicionált. További tudnivalók honlapunkon olvashatóak.