A Vasutasok Szakszervezete szeptember 9-én konzultációt tartott a MÁV START Zrt-nél. A Budapest TSZVI létszámhelyzetével (különös tekintettel az augusztus 23-24-i vonatlemondásokra), valamint a kocsivizsgálók kapcsolási tevékenységével összefüggésben voltunk kíváncsiak konkrétumokra.
Mint ismeretes, 2019. augusztus 23-24-én a MÁV-START több járatot kénytelen volt lemondani, amelyre a sajtó is felfigyelt. Ennek okaira voltunk kíváncsiak, tekintettel arra, hogy a budapesti területen jóval kevesebb az utazói létszám, mint kellene. Ennek kapcsán szorgalmazzuk az elővárosi pótlék bevezetését, amely az elismerés mellett, ösztönözné is a vidéki munkavállalókat arra, hogy az elővárosi forgalomban vállaljanak szolgálatot. Az egyeztetés részletei honlapunkon.
Esztergomban átalakítás-, Pusztaszabolcson átépítés érinti a MÁV START Zrt.-nél dolgozó munkavállalókat. Tagjainkban mindkét helyen merültek fel kérdések. Mi megkérdeztük a munkáltatót. De a kérdések mellé jutott javaslat is a 2020. évi Egészségmegőrző Program fejlesztésére. Részletek ITT.
A Vasutasok Szakszervezete álláspontja szerint a Vasútegészségügyi NK Kft.-nél hatályban lévő kollektív szerződés átfogó módosításra szorul. A módosítás mihamarabb szükséges tekintettel a hatályba lépés óta bekövetkezett jogszabályi változásokra, illetve egyéb foglalkoztatáspolitikai körülményekre –, különösen a munkaidő- és pihenőidő, a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás, valamint a munka díjazása rendelkezései vonatkozásában. Fentiekre tekintettel, szakszervezetünk kezdeményezte a kollektív szerződés módosítására irányuló tárgyalások megkezdését. E mellett konzultációt kezdeményeztünk a VNK Kft -nél dolgozó VSZ tagok nevében a „Munkaszerződés módosítás” tárgyában.
Kapcsolódó dokumentum: