2018. 09. 17. 16:00

37. Heti VSZ Hírnök

Ma nehezebb helyzetben van a MÁV Zrt., mint 2015-ben, amikor megkongattuk a vészharangot. Így van ez annak ellenére is, hogy azóta egyes foglalkoztatási csoportoknál jelentős mértékű keresetnövekedés volt. Az előző évek lemaradásait azonban nem lehet két év alatt visszapótolni.

Tennivaló tehát van bőven. Bízunk abban, hogy a MÁV Zrt. új vezetőjével - rövid időn belül-  közösen sikerrel járunk el annak érdekében, hogy szakszervezetünk elvárásainak megfelelően a vasutas munkavállalók cafetéria juttatásainak nettó értékét meg tudjuk őrizni. Másik fontos igényünk, hogy a kormány részéről is támogatott bérmegállapodásunk 2019. évre vonatkozó 5 százalékos mértékét a döntéshozókkal egyeztetve kétszámjegyűre tudjuk emelni. De mindezek elött rendeznünk kell több olyan kérdést, amit korábban kezdeményeztünk és amelyekről már többször egyeztettünk, azonban eddig különböző okok miatt függőben maradtak. A megoldandó problémákról bővebben itt.

A szakszervezetek évekkel ezelőtt figyelmeztettek, hogy a 2012 után hozott kormányzati intézkedések melyek megnyirbálták a kollektív szakszervezeti jogokat - eltörölve munkavédelmi ellenőrzési jogosultságukat, megszüntetve kifogásolási lehetőségüket, átalakították a munkavédelem hatósági felügyeleti rendszerét, eltörölték a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét – negatív következményekkel járnak. Sajnos az élet bizonyította, hogy ezek az elhibázott intézkedések hátrányosan befolyásolták a hazai munkavédelem helyzetét, a baleset megelőzés színvonalát. A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nem fogadja el, s leegyszerűsítőnek tartja azt az érvelést, hogy 2013-tól emelkedő baleseti számok mögött csak a foglalkoztatottság növekedése és a feldolgozóipar bővülése áll. Ez a sommás megállapítás elfedi a sok összetevős és mélyebb vizsgálatot igénylő problémakört. A statisztika szerint folyamatosan emelkedő foglalkoztatotti létszámra vetített munkabaleseti indikátor alapján az 1000 munkavállalóra jutó mutató az elmúlt öt évben 4,4-ről 5,3-ra nőtt. A MASZSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy a foglalkoztatottak csak mintegy fele részesül foglalkozásegészségügyi alapszolgáltatásban; az egymillió fölötti regisztrált vállalkozásokból csak 85 ezer gazdasági egység volt ellátott.

Határozott intézkedésekre van szükség, hogy a munkabaleseteket és foglalkozási megbetegedéseket illető bejelentési fegyelem érdemben javuljon. További részletek honlapunkon.

A HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület 2018. szeptember 13-án rendezte meg a hazai vasúti szakma legrangosabb rendezvényét, a Magyar Vasút 2018 szakmai konferenciát Budapesten. Az eseményen a kormányzat közlekedésért felelős döntéshozói, a meghatározó hazai vasúti társaságok és a V4 országok vasútvállalatainak vezetői vettek részt. A prezentációk és a szakmai kerekasztal beszélgetések lehetőséget biztosítottak arra, hogy az érintettek megismerjék az aktuális trendeket, megosszák egymással ötleteiket, és közvetlen párbeszédet folytassanak a minisztérium, a hatóság és az érdekképviseletek képviselőivel. A konferencia összefoglalójának első részét honlapunkon olvashatják.

A 37. VSZ Hírnök nyomtatható változata itt elérhető.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.