2021. 03. 22. 08:00

11. Heti VSZ Hírnök

A Vasutasok Szakszervezete számára nagy fontosságú a munkavállalók és ezen belül tagtársaink egészségének megvédése, megtartása. Különösen igaz ez a lassan egy éve zajló Covid-19 járvány ideje alatt. Ezt támasztja alá a saját tulajdonú és bérelt közúti gépjárművekben, illetve az egyéb vasúti járművekben a légtér fertőtlenítését célzó néhány hónappal ezelőtti kérésünk is. A munkáltató ennek megoldása érdekében megtett hathatós közreműködését köszönjük.

A tömeges fertőzés megelőzését, elkerülését szolgáló intézkedések egyike lehet a járvány ideje alatt a munkára, szolgálatra jelentkező kollégáink testhőmérsékletének rendszeres mérése. A 2020. november 1.-től hatályos 38370/2020/MÁV elnök-vezérigazgatói utasítás tett is ilyen irányú utalást. Ez szerint a pályavasúti területi igazgatók hatáskörébe került azon objektumok kijelölése, amelyekben szükségesnek ítélik a munkára jelentkezők hőmérséklet mérését

Azonban a területekről, kollégáinktól kapott tájékoztatás szerint nem minden esetben jelölték ki azon szolgálati helyeket és objektumokat, ahol egyébként naponta 10-15-20 fő is jelentkezik munkára, majd az eligazítás után esetleg egy gépkocsiban akár hatan is kiutaznak a munkaterületre.

További részletek ITT.

 

A 2021. évi bértárgyalások első eredményeként megállapodás született az alanyi jogú SZÉP kártya juttatás kifizetéséről. A juttatás összege megnő, az idei évben nettó 100 000 Ft kerül átutalásra a kártyákra. A kifizetés egy összegben történik. A juttatás a kártya vendéglátás alszámlájára kerül.

A megállapodás az alábbi vállalatok munkavállalóira vonatkozik: a MÁV Zrt., VOLÁNBUSZ Zrt., a MÁV-START Zrt., a MÁV Szolgáltató Központ Zrt., a MÁV FKG Kft., a Záhony-Port Zrt., a MÁV KFV Kft., a MÁV Vagon Kft., a MÁV-HÉV Zrt.

A juttatásban azok részesülnek, akik február 28-án és a kifizetés napján aktív állományban voltak. Az utalás egy összegben 2021. március 31. napjáig történik abban az esetben, ha a munkavállaló munkaviszonya 2021. január 1-én fennállt. A 2021. január 2. és 2021. február 28. napja között munkaviszonyt létesítő munkavállaló esetében az utalás legkésőbb 2021. június hónapban történik meg. Nagyon fontos, hogy a tartós keresőképtelenség miatt jogi állományban lévő munkavállalók is részesülnek a juttatásból.

Nem részesül viszont az, aki február 28.-án  fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe, a felmondási idejét tölti, MÁV-ÉVEK vagy MÁV ESÉLY programban vesz részt, vagy munkaviszony megszüntetés miatt a felmondási idejét tölti.

Azon jogosultaknak, akik nem rendelkeznek még SZÉP kártyával, június 1-jéig van lehetőségük SZÉP kártya számla nyitására a juttatás igénybevételéhez.

A MÁV-HÉV és a VOLÁNBUSZ vonatkozásában a vállalatcsoport egységesítése miatt a juttatás bevezetésével párhuzamosan a választható béren kívüli javadalmazások korábbi rendszere kivezetésre kerül.

A pandémiás időszak, a járványügyi védekezés jelentős nehézségeket és többletterhet jelent a MÁV-VOLÁN-csoport vállalatai számára is, de a bértárgyalásokat a felek tovább folytatják.

 

Segítsünk egy háromgyerekes kollégánk leukémiában szenvedő 6 éves kislányán és a családon!

Egy kollégánk és tagtársunk, a 3 gyerekes Kmetz Csaba 6 éves kislánya, Zoé súlyosan megbetegedett, leukémiát állapítottak meg nála az orvosok.  Csaba a Debrecen Erősáramú Főnökség Mátészalka Energiaellátó Szakasz dolgozója, ám sajnos a szomorú helyzetben nem tud bejárni a munkahelyére, hiszen minden idejét a kislánya mellett, a debreceni gyermekonkológián tölti. Felesége a másik két kicsi gyerekre felügyel otthon, a 9 éves Csabi és a 4 éves Bence ugyanis a járvány miatt nem járhat közösségbe. A család sajnos nagyszülői segítségre sem számíthat.

Zoét Debrecenben, a Kenézy kórházban kezelik, ami sajnos nagyon messze van Vajától, az otthonuktól. Mivel szintén a járvány miatt nem ajánlott a súlyos beteg kislányhoz tömegközlekedéssel ingázni, ezért Csaba a saját kocsijával teszi meg naponta kétszer is a kórház és a lakóhelyük közötti utat. Ez anyagilag súlyosan megterheli a családi költségvetést.

Kérjük, aki teheti, adományával segítsen a beteg kislánya gyógyulásáért küzdő kollégánknak és a nehéz helyzetbe került családjának!

Számlaszám: 10700402-51091725-51100005 (CIB Bank)

 Név: KMETZ CSABA

Letölthető dokumentum:

11. Heti VSZ Hírnök_2021

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.