A MÁV-START 2021 májusában jelentette be, hogy Magyarország Kormánya a 1257/2021. (V. 12.) számú, „a vasúti gördülőállomány-fejlesztés stratégiai céljainak megvalósításához szükséges feladatokról” szóló Kormányhatározat értelmében a járműgyártási tevékenység, az ahhoz kapcsolódó járműtervezési, valamint egyes fővizsgákkal, nagyjavításokkal és teherkocsi javítással kapcsolatos tevékenységek 2021. október 1-jétől a MÁV VAGON Kft-hez kerülnek át. Ennek értelmében a kiszervezésben érintett járműgyártó részlegek munkavállalói továbbra is a MÁV-Volán-csoport tagjaként, a MÁV VAGON munkavállalójaként, a MÁV jogfolytonosságot fenntartva, változatlan körülmények között folytatják tevékenységüket.
A stratégiai átalakításban a Vasútijármű Javítás (ezen belül a szolnoki járműjavító telephely, a Békéscsaba villamosgépjavító), a Fényeslitke teherkocsijavító, a Celldömölk teherkocsijavító, a Dunaújváros teherkocsijavító, az istvántelki fékjavító műhely, valamint a működéshez szükséges irányítási és funkcionális támogató munkavállalók érintettek. A jogviszonyban bekövetkező változásokról minden érintett munkavállaló hamarosan egyéni értesítést kap.
A munkavállalók munkahelye továbbra is biztosított. Csoportszintű döntés értelmében a kiszervezés nem befolyásolhatja hátrányosan az érintett munkavállalók jogait és juttatásait.
Ennek érdekében a munkáltatók és az érdekképviseletek a júniusban kezdődött tárgyalássorozat keretében közösen áttekintették a két vállalat kollektív szerződéseit, valamint a foglalkoztatásra és díjazásra irányadó belső szabályzatait.
A MÁV VAGON és a Vasutasok Szakszervezete megállapodása alapján a módosított KSZ minden tekintetben legalább azokat a jogokat biztosítja az átszálló munkavállók vonatkozásában, mint a MÁV-START KSZ-e. Azon juttatások és foglalkoztatási feltételek, melyek eltérőek voltak az egyes munkavállalói csoportok vonatkozásában, minden esetben a legelőnyösebb módon kerültek egységes szabályozás alá.
A KSZ módosítását - amely szeptember 1-én lép hatályba - 2021. augusztus 13-án írták alá a felek.
Az átadó és átvevő munkáltatók, valamint az érintett szakszervezetek, a munkáltatóknál működő központi üzemi tanács és üzemi tanács, -a törvényi kötelezettségen túlmenően-, jogutódlási megállapodást is kívánnak kötni egymással.
A magyar gazdaság teljesítménye szempontjából a nemzetközi piacon is érdekelt vasúti járműgyártás kiemelt stratégiai ágazat. Az átszervezés a járműgyártási folyamatok racionalizálására irányul. A várakozások alapján a gyártási kapacitások rugalmas fejlesztésére, új technológiák meghonosítására nyílik majd lehetőség, ami a gyártási tevékenység átfutási idejét lerövidíti és korszerűsíti azt. A változás elősegíti a modernebb, innovatívabb és versenyképesebb vasúti járműgyártást, ami a stabil munkahelyek megőrzésének, fejlesztésének a záloga.
A munkavállalók tájékoztatása és tájékozottsága nagyon fontos szempont, ezért annak érdekében, hogy a kollégák minden őket érintő és érdeklő kérdésre közvetlenül választ kapjanak, a munkáltató több alkalommal is tartott munkavállalói fórumot az elmúlt időszakban, valamint a jövőben is rendszeres tájékoztatást fogunk adni hírlevélben. Érintett munkatársaink szakértelmére, elkötelezett szakmai tudására a továbbiakban is számít a MÁV-Volán-csoport.
Kapcsolódó dokumentumok:
A MÁV VAGON Kft. 2021. szeptember 1-től hatályos kollektív szerződése
A MÁV-START Zrt. és a MÁV VAGON Kft. Kollektív szerződésének összehasonlítása