Persze ez megint csak nem volt olyan egyszerű történet. Az ügyvezető konstruktív hozzáállása ugyanis a másik szakszervezet távolmaradása miatt nem volt elég a valódi tárgyalások lefolytatásához. Történt, hogy az ügyvezető a VSZ által megküldött Kollektív Szerződés módosító javaslatot elküldte az EDOSZ-nak és kijelölte a tárgyalás időpontját október 30-ra. Az EDOSZ azonban nem jelent meg. A munkáltatót írásban tájékoztatta a távolmaradás okáról, amelyben a saját maga által felállított tárgyalási menetrendet jelölte meg a távolmaradás okául. (Megjegyezzük, hogy a társszervezetnek nem volt tárgyalási menetrendje, míg a VSZ KSz - módosító javaslatait el nem küldte.)
Ennek következményeként a munkáltató élve az őt megillető jogosultsággal, a VSZ tudomásul vételével 10 napra felfüggesztette a KSz tárgyalását és jelezte, hogy írásban felkéri az EDOSZ-t is, hogy ezen felfüggesztés ideje alatt küldje meg javaslatát, annak érdekében, hogy folytatódhasson a tárgyalás. Egyes időszerű módosítások a jogszabályi változást követik, azokat mindenképpen meg kell tenni. Bízunk abban, hogy ezzel a megoldással a folytatásban sikeres tárgyalások lesznek a munkavállalók érdekében.
A tárgyalás végén a VSZ jelezte, hogy a 2019. évi Mt. változás következtében módosult a munkanap fogalma, melynek következtében a munkaszüneti napok elszámolásában változás áll be. (A jogszabályi háttérről bővebben ITT) Érdeklődtünk a munkáltatónál, hogy a VNK Kft-nél milyen intézkedések történtek ebben a kérdésben. A munkáltató válaszában elmondta, hogy utána néz és írásban tájékoztatja a VSZ-t.
A történethez hozzátartozik, hogy az EDOSZ-nál a munkavállalók életét alapvetően meghatározó kollektív szerződés tárgyalása helyett felszabaduló idejüket arra használták, hogy a legsötétebb ötvenes évek hangulatát idéző (műfaját tekintve hangulatjelentésnek is beillő) levélben tesznek jelentést a sajtó felé eddig megtett nyilatkozataikról a tulajdonos képviselőjének. S mint kiscsoportos az óvónéninek vetik fel panaszukat, hogy őket bizony annyi próbálkozás ellenére, egy sajtóorgánum sem hajlandó komolyan venni és megjelentetni. Persze mi tudjuk, hogy a sajtó érdeklődésének felkeltéséhez szükségszerű a valós teljesítmény megléte.
De az előző gondolat elmélyítésére (Az ITT található linken 36.45-től) hallgassuk is meg a történtek jelenlegi állásáról Zlati Róbertet a VSZ alelnökét, a Klub Rádió október 30-i adásából.
A cikk írása közben két fontos levél is érkezett.
Az elsőben a Kft. ügyvezetője – ígéretéhez híven – felhívja az érintett szakszervezetek figyelmét, hogy november 14-ig tegyék meg KSZ módosító javaslataikat. Idézet a levélből:
“Az EDOSZ első tárgyalásról történt távol maradására tekintettel jelzem, hogy amennyiben saját javaslatait a fent írt határidőben nem teszi meg, álláspontját a VSZ, illetőleg a Munkáltató javaslatai, észrevételei vonatkozásában nem fejti ki írásban, vagy legkésőbb az érdemi tárgyalásokon, úgy a tárgyalási folyamatban érdemben részt vevő felek fogják meghatározni a KSZ jövőbeni tartalmának kialakulását.”
A második levél – állásfoglalás kérésünkre válaszul – az EMMI egészségügyért felelős államtitkárától érkezett. Ebben az államtitkár asszony arról tájékoztatja szakszervezetünket, hogy a VNK Kft. vonatkozásában „a 2020. évi üzleti tervhez a 2019. évi bértámogatás összege rendelkezésre áll.”
Ennek fényében a Vasutasok Szakszervezete úgy látja, hogy most már nincs akadálya a határozott idejű szerződések határozatlan idejűvé alakításának.
Kapcsolódó dokumentum: