A társaság tavaly 1,1 milliárd forintos adózott eredményt produkált, ami az anyagbeszerzési, energiaár-emelkedési, szerződéses problémákkal terhelt 2022-es év után örömteli fordulat – derült ki a Dunakeszi Járműjavító bázisán tartott megbeszélésen. Az anyagellátási problémákat tavaly tavaszra sikerült mérsékelni, így a fővizsga területén 36 százalékos, a forgóváz-gyártás területen 15 százalékos teljesítmény javulást ért el a társaság. Az eredmények javulásában szerepet játszott az áremelés is – közölték a MÁV-VAGON képviselői.
A vállalat 2023. évi záró létszáma 1615 volt. Idén áprilisban 233 nő és 1372 férfi dolgozott a cégnél, így a létszám 1605-re változott. A fizikai állomány létszáma 1183. A személyi jellegű költségek 14,2 százalékkal növekedtek. A csoportszintű bérmegállapodásnak köszönhetően a keresetek 17 százalékkal emelkedtek. Szintén a csoportszintű megállapodásnak megfelelően történt meg a márciusi Szép kártya kifizetés. Az átvezénylési díj 2000 forintról 2500 forintra emelkedett.
Cél: egy erős európai középvállalat létrehozása
A tájékoztatón a munkáltató kijelentette, hogy minden területre, műhelyre és abban dolgozó munkavállalóra még a nyugdíj után munkát vállalókra is szükség van – jelentették ki a cég képviselői. Elmondták, a munkaköri struktúra sem fog alapvetően megváltozni, azonban nyitottak arra, hogy a munkakörök feltételeit áttekintsék.
A cél, hogy az új struktúra által biztosított munkamegosztási lehetőséggel élve, egy erős európai középvállalat jöjjön létre, amely képes erősíteni az exportteljesítményt. E tekintetben a Dunakeszi, Szolnok integráció szerencsés esemény - mondta Ludvig László. A vezérigazgatója bejelentette, a cég neve Magyar Vagon Vasúti Kft-re, illetve a Dunakeszi bázis neve Magyar Vagon Dunakeszi Kft-re. Az „1 VAGON” integrációs projekt arra hivatott, hogy szimbolizálja a javítóbázisok összetartozását - magyarázta. A névváltások mellett megalakul a MAGYAR VAGON Business Solution Kft., ami a társaság fő tevékenységét támogató szolgáltatásokat fog nyújtani. Elengedhetetlen a műhelyek fejlesztése is – szögezte le a vezérigazgató.
További elképzelések szerint a cég átenné a JBI-k (kis műhelyek) tevékenységét, de részt akarnak venni a MÁV járműbeszerzési stratégiájának megvalósításában, valamint készülnek külföldi megrendelések megszerzésére is. A dunaújvárosi műhely fejlesztéséről szólva a munkáltató képviselői elmondták, ez nagymértékben a Dunaferr termelésének alakulásától függ, a celldömölki műhelyé pedig attól, hogy az RCH-n kívül érkezik-e más megrendelő. A társaság központja Szolnokon lesz, ahol most renoválják a forgóvázcsarnok tetejét, s hamarosan az irodaépület felújítása is megkezdődik. Ebben a témában felmerült a fényeslitkei műhely fűtésének a javítása is.
Békéscsabán, Szolnokon, Székesfehérváron tíz évre kötöttek bérleti szerződést, de a többi ingatlan szerződéseit is folyamatosan megújítják.
A fővárosból Dunakeszire vagy a Váci útra
Elhangzott, az eddig Budapesten dolgozó munkavállalók Dunakeszin vagy a rövidesen igénybe vehető Váci úti bérleményben dolgoznak tovább, ám ez nem befolyásolja a szakszervezetekkel kötött megállapodást, mert annak minden pontját megtartják. A „home office utasítás” változatlan formában hatályban marad.
A szakszervezet kérte, hogy a MÁV VAGON-ban és a MAGYAR VAGON-ban alkalmazott teljesítményösztönző rendszerek egységesek legyenek. A munkáltató jelenleg vizsgálja a Székesfehérváron alkalmazott mozgóbér kifizetési feltételek teljesülését, illetve Fényeslitkén az ebből adódó munkavállalók közötti feszültség kezelését.
A Vasutasok Szakszervezete ismét felvetette, hogy megnyugtató módon rendezni kell a valamennyi munkavállalót érintő ügyet, a vasúti menetkedvezményt. A VSZ képviselői felidézték: tavaly májusban, a Szolnokon megtartott munkavállalói tájékoztatón Dr. Mosóczi László ígéretet tett ennek a problémának a rendezésére, ám eddig nem történt meg. Jeleztük, hogy a menetkedvezmény hiánya egyrészről többletköltséget okoz a munkavállalóknak, másrészről ez a vasutas identitás részét képezi, ami érzelmi kötődést is jelent. A munkáltató elmondta, hogy a rendezés érdekében egyeztetést folytatnak az Építési és Közlekedési Minisztériummal.
A VSZ képviselői jelezték, a szakszervezet érdekelt a kiegyensúlyozott munkaügyi kapcsolatok fenntartásában, és ennek érdekében rendszeres kapcsolattartást, találkozókat javasol. Ezen felül felhívtuk a menedzsment figyelmét a vállalat legfőbb értékének, a munkavállalók megbecsülésének megtartására. Hangsúlyoztuk, a vállalat jövőjének alapja az elégedett munkavállalók, akik nemcsak európai szintű körülmények között, hanem méltó megbecsülésben is szeretnének dolgozni.