Történt ugyan is, hogy a KSZ módosítását, jobbá tételét célzó tervünk (tehát nem a konkrét szövegszerű javaslatok, hanem csupán maga a „merész terv”) nem nyerte el a társaságnál érintett másik szakszervezet tetszését.
Nehézkes és nem szokásos módszernek titulálva a KSZ-t jobbá tenni szándékozó tervünket, hozzá nem értéssel vádolta meg szervezetünket.
Igaz, ami igaz. Az könnyen kijelenthető, hogy nem értünk a démonűzéshez (azt meghagyjuk az EDOSZ pécsi szócsövének aki orvosi munkája mellett végzi ezt a tevékenységet), azonban kollektív szerződést kötöttünk már jópárat és bizton állítható, hogy ezek között ott vannak az ország legerősebb ilyen dokumentumai. Tehát értünk hozzá. Az, hogy a logikusan felépített és rendszerezett KSZ javaslatunk az ebben a témában járatlan szemnek „nehézkes és nem a szokásos módszer” az már nem a mi problémánk. Tisztségviselőink véleményei és javaslatai alapján jogi-, és munkaügyi szakértőink tudásuk legjavát adva készítették el a tervezetet és került annak rendje és módja szerint a munkáltató elé. De, mint ahogyan a bevezetőben arra már utaltunk, a dolgok jelenlegi állása koránt sem ilyen egyszerű. A démonokat (és nem mellesleg a VSZ tagjait) szünet nélkül üldöző szakszervezet nem áll a tárgyalások mellé, mert saját (ál)demokratikus „KSZ módosítási menetét” nem kívánja megváltoztatni. Ez a magatartás ismét csak a munkáltató útját egyengeti a munkavállalók érdekei helyett.
S akkor még nem is eset szó azoknak a fránya határozott idejű munkaszerződéseknek az ügyéről.
Persze megint csak a Vasutasok Szakszervezete a kiüldözni való gonosz. Hiszen nagy a mi bűnünk:
Azt akarjuk elérni, hogy a munkavállalók által megszolgált, és a szakszervezetekkel megkötött három éves bérmegállapodás ne csak ez év végéig jelentsen magasabb keresetet, hanem biztos alapja legyen a következő évek remélhetőleg ismét jelentős emelésének.
Tudjuk, sokkal könnyebb ismét a munkáltató álláspontját mantrázni. Csak hát azok a fránya munkaszerződések:
„A Munkavállaló kifejezetten tudomásul veszi azt is, hogy a 2020-as évekre szóló általános bérfejlesztés, és az ehhez kapcsolódó támogatás a továbbiakban is a Kormány illetőleg a Magyar Állam tulajdonosi jogait gyakorló szerv (EMMI) előírásai alapján kerülhet meghatározásra, ezért a 2019.01.01. – 2019.12.31. közötti határozott idő lejártát követően a munkavállaló részére a jelen módosítást megelőzően meghatározott alapbér jár.”
Ez a kérdés csupán alapvető jogi-, és némi szövegértési kézség megléte esetén könnyen belátható. Ha az ügyvezető úr és hű fegyverhordozója a EDOSZ nevű formáció mélyen belenéz a társaságot a konzultációkon képviselő ügyvéd szemébe, bizony ott is ezt a belátást fogja megtapasztalni.
Sokat küzdöttünk azért, hogy a vasútegészségügyben dolgozó kollégák, tagjaink megkapják azt a bért, amit a vasutasok érdekében végzett áldozatos munkájuk alapján megérdemelnek.
Tetszik, vagy nem a formációnak és a munkáltatónak, erről az útról nem fogunk letérni.
Közös felelősségünk, hogy a tudatlanság butasággal párosulva és megfűszerezve nem kevés rosszindulattal ne kapjon teret a becsületesen dolgozó munkavállalók érdekében folytatott küzdelemben.