2016. 11. 21. 00:00

2016. NOVEMBER 17-ÉN ÜLÉSEZETT AZ FKG KFT. ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCSA (TÉT).

A munkáltató és a szakszervezetek már egy korábbi TÉT ülésen eldöntötték, hogy Miskolc divízióban tartják a következő ülést a vezénylések vonatkozásában.

A munkáltató bejelentette, hogy elfogadták a Vasutasok Szakszervezete kezdeményezését, és 2018 év elejétől valamennyi divízióban önálló vezénylői munkakört hoznak létre. A Vasutasok Szakszervezete részéről Kotter József alelnök kérte, hogy korábbi időpontban történjen meg a munkakör bevezetése. A munkáltató ettől nem zárkózott el, az első negyed évben megtörténik a vezénylők kiválasztása és a második negyed évben próbaként egy divízióban bevezetésre kerül a rendszer. Ennek tapasztalatait követően akár korábbi időpontban is kiterjesztésre kerülhet az alkalmazás.

A vezénylésekkel kapcsolatban a Vasutasok Szakszervezete delegációja elmondta, hogy elfogadhatatlannak tartják, hogy havonta 20-22 napot dolgozzanak éjszaka a munkavállalók (erre vonatkozóan miskolci vezényléseket mutattunk be a munkáltatónak). Nehezményeztük azt is, hogy a pihenőnapok nincsenek kijelölve, így nem azonosítható be, hogy egy esetleges rendkívüli munkavégzés során milyen díjazás illeti meg a munkavállalókat.

Tájékoztattuk a TÉT ülés résztvevőit, hogy a túlzott éjszakai foglalkoztatás megoldásával kapcsolatban levélben fordultunk a MÁV Zrt. elnök vezérigazgatójához, figyelemmel arra a tényre is, hogy az FKG Kft. éjszakai munkavégzése kihat a MÁV PML és TEB Szakszolgálatok éjszakai munkáltatására.

A munkáltató részéről elhangzott, hogy jogos szakszervezetünk felvetése, de szeretnének megfelelni annak az elvárásnak, ami a vágányzárási utasításban van, miszerint az FKG Kft-nek csak éjszaka biztosítanak vágányzárat. A munkáltató úgy gondolja, hogy jó ötlet volt az elnök-vezérigazgató megkeresése, hiszen az egész MÁV Csoportot érintő problémáról van szó.

Sajnos a munkáltatónál van olyan, aki úgy gondolja, hogy az egyéb munkarend alkalmazása lehetőséget biztosít arra, hogy a munkavállalókat korlátlan számban vezényeljék éjszakára (2088 óra az éves keret).

Szakszervezetünk ezt a nézetet visszautasította és kérte a munkáltató „józan” résztvevőit, amíg a probléma megoldódik, addig egyrészről vegyék figyelembe a vonatkozó jogszabályokat (KSZ, MT, Munkavédelmi Törvény, 88/2003-as Eu irányelv) másrészt a munkavállalók esetében harmonizálják a munka a magánélet és családi életet.

A felek megegyeztek abban, hogy a vezénylésre vonatkozó szabályok pontosítását az elkövetkező időszakban a Kollektív Szerződés módosításával valósítják meg.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.