Számos pénztáros tagunk rendszeresen keresi meg a Vasutasok Szakszervezetét azzal kapcsolatban, hogy hol tart az átsorolásuk folyamata a Személyes és Partneri Értékesítési Igazgatóságnál. Többen már január óta várnak arra, hogy vizsgájuknak és ténylegesen betöltött munkakörüknek megfelelően a belföldi személypénztárosi munkakörből nemzetközi pénztárossá sorolják át őket.
Tagjaink jelzése alapján a Vasutasok Szakszervezete több, a mindennapi munkavégzést érintő problémát is jelzett a munkáltató felé. Van olyan pénztár, ahol a nyitvatartási rend miatt a dolgozók munkaidejük lejárta után még több mint egy órát kénytelenek a munkahelyükön várakozni, ezért kezdeményeztük a nyitvatartási idő módosítását.
Ugyancsak felvetettük egy konkrét munkavégzési hely ivóvíz-minőségének kivizsgálását, valamint kifogást emeltünk a véleményünk szerint helytelenül elszámolt műszakpótlékok ügyében is. Emellett felhívtuk a vezetés figyelmét arra, hogy az autóbuszvezetők vasúti jegypénztárakban történő leszámoltatása egyes helyeken már az utaskiszolgálás színvonalának rovására megy, miközben indokolatlan többletterhelést ró a pénztárosokra.
A megkeresésekre azonban legtöbbször csak udvarias hangvételű, türelmet kérő vagy kitérő válaszok érkeztek. Ezek jellemzően arról szóltak, hogy az átsorolási kérelmek „jóváhagyásra várnak”, illetve, hogy a problémákat „soron kívül vizsgálni fogják”.
A Vasutasok Szakszervezete nem érti, hogy a munkáltató miért késlekedik sok esetben még az egyszerűnek tűnő döntések meghozatalával is, miközben ezzel folyamatos bizonytalanságban tartja az érintett kollégákat. Különösen aggályosnak tartjuk, hogy bár az SZPÉI mint foglalkoztatottsági egység már tavaly június óta működik, a mai napig nem készült el a szervezetre vonatkozó új Helyi Függelék tervezete, és annak tárgyalásai sem kezdődtek meg.
Szakszervezetünk elfogadhatatlannak tartja a munkavállalók egzisztenciáját és munkakörülményeit jelentősen befolyásoló döntések halogatását – függetlenül attól, hogy annak pénzügyi vagy strukturális okai vannak. A Vasutasok Szakszervezete felszólítja a munkáltatót, hogy a folyamatban lévő ügyeket mielőbb, megnyugtató módon zárja le, megszüntetve a kollégák bizonytalanságát.
A Vasutasok Szakszervezete továbbra is elkötelezett az értékesítési területen dolgozó valamennyi tagjának képviselete mellett, és minden rendelkezésére álló eszközzel segíteni fogja érdekeik érvényesítését.