Mint ismert, megjelent egy belső rendelkezés, amely nagyon szigorú szabályok mentén, de bizonyos esetekben, méltánylásra okot adó életkörülmények esetén, vagy egy teljesítményhez kötött bérforma elfogadásakor, lehetővé tette volna a távolról végzett munkát.
Az említett szakszervezet(?) szereplési vágyától hajtva, -nevével ellentéteben-, cseppet sem korrekt módon, a hazai sajtónak is kiszivárogtatta a nem a nyilvánosságnak szánt dokumentumot, amelyek közül több is, igazodva a sajnálatos trendekhez, hangzatos, kattintásvadász címekkel és valótlan tartalommal tette közzé az információt.
A KVSZ saját sikerének bizonyítékaként, ráadásul büszkén ki is posztolta a munkáltató által kiadott teljes szöveget, ezzel gyakorlatilag önmaga tette tönkre a saját magának tulajdonított eredményt.
A kiszivárogtatás alapján megjelent sajtócikkek „jutalma” ugyanis az lett, hogy 2025.02.03-án a MÁV vezetése azonnal visszavonta a kiadott dokumentumot, és ennek következtében minden, a távoli munkavégzés engedélyezésére vonatkozó egyeztetési eljárást meg kell szüntetni, a kiadott engedélyeket vissza kell vonni, továbbá a megkötött megállapodásokat fel kell mondani.
Jobb lett volna, ha azok a bizonyos bárányok hamarabb hallgatnak…
A Vasutasok Szakszervezete – tiszteletben tartva a tájékoztatás jogának fontosságát- mélyen felháborítónak tartja az olyan magatartást, amely az önös érdekek előtérbe helyezésével a munkavállalókat hozza hátrányos helyzetbe, nehezíti meg foglalkoztatásukat.