Az emlékezetes július elejei viharok súlyos károkat okoztak a közösségi közlekedésünkben, sérült az infrastruktúra, a járművek és szolgáltatások. Ezzel a mondattal kezdte korábbi, július 30-án közreadott köszönő levelét a MÁV vezérigazgatója hozzátéve, hogy szerencsére egyetlen munkatársunknak és utasunknak sem esett komoly baja.
A lassan másfél hónappal ezelőtt dátumozott levélben a vezérigazgató megköszönte, méltatta az elhárításban résztvevő munkavállalók helytállását. A megbecsülés jeleként az ÉKM és a MÁV tájékoztatta az érintetteket, hogy az építési és közlekedési miniszter, valamint a MÁV-csoport vezetése egyszeri 40 000 forintos juttatásban részesítette a viharkárok elhárításában részt vett munkavállalókat. Közölték továbbá azt is, hogy a károk felszámolása és a helyreállítás során „túlórát” végzők rendkívüli munkavégzését is emelt összegben ismerik el.
Az érintettek jelentős többsége még augusztusban meg is kapta a köszönetnyilvánítás anyagi részét, ugyanakkor vannak, akik még mindig csak várják a pénz megérkezését számlájukra. Az ok egyszerű. Van, amikor a jószándék gyors végrehajtása miatt hibák adódnak és ezért például – mint jelen esetben – kimaradnak nevek a „szaknévsorból”. Rövid idő alatt kellett leadni az érintett szervezeti egységeknek az adatokat és többszöri áttekintés után is kimaradt egy kisebb létszámú munkavállalói kör, közöttük vannak tagjaink is. Jelenleg a pótlás zajlik.
A probléma miatt megkerestük Sárkány László MÁV PM Zrt PTI Bp. igazgatót és Csató Milán HR főigazgatót, s mindketten kijelentették, hogy a kimaradt munkavállalók adatainak beérkezését követően, a megnyitható forrásból utólag kifizetik az összeget.
Érintett tagjaink közül többen keresték szakszervezetünket még augusztus közepén, jelezvén, hogy még nem érkezett számlájukra az elismerés agyagi része.
Azóta is többen hívnak minket az ügyben. Mi pedig azon törjük a fejünket, mi tarthat ennyi ideig? Talán a forrás biztosítása, vagy, hogy kinek járhat még? Tudjuk, van, ahol ezen vagy éppen azon megy a vita, hogy az elhárítás kezdetétől, hányadik nap számíthat bele a jutalmazotti körbe. Egzakt vagy sem? Aki olyan időjárási körülmények között végzi munkáját, hogy egyes szabályok szerint éppen szüneteltetni kellene a munkavégzést egészség és biztonság szempontjából, vagy egy körlevél alapján bemegy hétvégén a munkahelyére, hogy segítse a helyreállítást, az véleményünk szerint elég egyértelmű.
Azok a fránya fogaskerekek...
Egy hónap telt el, az elsőkörös kifizetések óta. A többiek azóta is várják. Persze lehet, mire megjelenik ez az írás, időközben a pénzek is a számlán lesznek.
Mi bízunk benne, hiszen az ígéret szép szó!