2025. 11. 24. 07:34

Érdekegyeztetés a Pályaműködtetési Zrt-nél.

A november 18-i ülésen szó volt a létszámhelyzetről, a szolgálati mosdók felújításáról és a Kerepesi út 14. és 16. szám alatt dolgozó kollégák költözéséről is.

Az ülésen elsőként Csató Milán, MÁV Pályaműködtetési Zrt. HR Főigazgató adott tájékoztatást a 2025. évi létszám-, és bérgazdálkodásról.

A prezentáció az I.-X. havi adatokat tartalmazta. A létszámmal kapcsolatban Főigazgató úr elmondta, hogy az október végi zárólétszám 15 038 fő volt.  A vállalati létszám 1/3-ának életkora azonban 50 év feletti munkavállaló, ezért a prioritást a munkaerő pótlás képezi hosszútávon. A toborzás kapcsán megemlítette, hogy közel 20 000 jelentkezés érkezett, az 1222 meghirdetett pozícióra. Kilépéseknél a munkaviszony megszűnésének oka legnagyobb százalékban az önkéntes távozás, majd ezt követi a nyugdíjazás. Szakképzés terén 25 partneriskolával vannak kapcsolatban, folyamatosak a pályaorientációs rendezvények, iskola és üzemlátogatások. Felsőoktatásban 32 fő duális hallgatóval, illetve négy egyetemmel van együttműködés. Képzésszervezés terén pozitív eredmény, hogy a hatósági forgalmi alapvizsga és az időszakos vizsga sikeressége meghaladta a 90 %-ot.

Szilágyi Péter HR gazdálkodási igazgató a munkásszálláson elhelyezett kollégák és a 35 év alattiak megtartására, bevonzására kiírt pályázatokról adott tájékoztatást.

A prezentáció legvégén a szolgálati mosdók felújításáról esett szó. A területi igazgatóságokon 106 felújításra tervezett szolgálati helyből, 79 helyen már elkészültek a mosdók.

A második, egyebek napirendi pontban szakszervezetünk elsőként rákérdezett a 2025. december 31-ig hatályos egyoldalú kötelezettségvállalások meghosszabbítására, melyre válaszként a munkáltató elmondta, hogy 2026. évben a MÁV PM Zrt-nél a kötelezettségvállalásokat szándékoznak tovább vinni. Az újfelvételesek munkaruha ellátásával kapcsolatban rákérdeztünk, hogy tudják-e, hogy számos helyen nem tudják ellátni az új dolgozót megillető ellátással. Válaszként elhangzott, hogy sajnos igen, tudnak róla, ismételten fogják jelezni a MÁV SZK Zrt. felé.  Javaslatot tettünk a KSZ módosítására, annak érdekében, hogy a 47.§ 2. ponthoz kapcsolódó 12/C. számú mellékletben szereplő táblázat 5. sorába kerüljenek be a vidéki Erősáramú Főnökségek is, hogy az ott dolgozó Elektrikus III. munkakört betöltő munkavállalók is részesüljenek az emelt műszakpótlékban.

Javaslatot tettünk arra is, hogy a munkáltató által 22801/2025/PÁLYA számon tett egyoldalú kötelezettségvállalásba kerüljön bele az utastájékoztatási irányító munkakör is.

A munkáltató képviselőit tájékoztattuk arról, hogy a Kerepesi út 14. és 16. szám alatt működő pályavasúti szervezeti egységek tervezett Tüzér utcába költöztetése milyen negatív visszhangot váltott ki. Az érintettek ugyanis csalódottá váltak, amikor szembesültek a tulajdonosi döntéssel, miszerint a főváros egyik, vasúti infrastruktúrától távol eső, tömegközlekedéssel nehezen megközelíthető, nem vasúti célra épült irodaházban kapnak helyet. Az étintettek számára a munkahelyük valóban a második otthonuk, nem 6-8 órát töltenek az irodában, hanem 12-24 órás egy szolgálat, mely speciális épületet, speciális belső ergonómiai elrendezést is megkövetel. Eközben a jelenlegi KÖFI-központ (amely egy félig romos épületben található) mosdókkal, zuhanyzókkal, öltözővel, konyhával és dohányzási lehetőséggel még mindig jobban felszerelt, mint a Tüzér utcai ingatlan. De nemcsak a műszaki tartalommal vannak problémák. A jelenlegi telephely tömegközlekedéssel könnyen elérhető. Ezt a szempontot sokan figyelembe vették, amikor úgy döntöttek, hogy itt szeretnének dolgozni. Az ország minden szegletéből dolgoznak itt kollégák, a csapat mintegy 90 százaléka nem budapesti és nem is agglomerációs lakos. A Tüzér utcai bejárás átlagosan 90–120 perccel növelné meg az utazási idejüket szolgálatonként, ezáltal kevesebb idő jutna a családra, a pihenésre és a regenerálódásra. Az otthoni pihenőidő csökkenése munkáltatási gondokat is okozhat, hiszen a szakterület jelenleg technológiai létszámhiánnyal küzd, ezért gyakori a rövid pihenőidővel történő visszavezénylés. Ha a lakáson töltött, törvényben előírt pihenőidő nem biztosítható, a munkavállalót nem lehet visszavezényelni nappalról nappalra, vagy éjszakáról éjszakára. Már többen kijelentették, hogy a telephely költözése esetén más munkahely után fognak nézni, tehát már most láthatók a várható foglalkoztatási nehézségek is. Ezért kértük, hogy vizsgálják felül a jelzett szervezeti egységek Tüzér utcába költözését!

A megtett javaslatok és jelzések elől nem zárkózott el a munkáltató, így egy – várhatóan december 8-án – következő VÉT ülés napirendjén újra szerepelni fognak a témák.

Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.