Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, amit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj,
Hidegen hagy az elhagyott táj, –
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől – mi mindig búcsúzunk.
(Reményik Sándor: Mondom néktek)
Tibor nagy harcos volt, annak ismertük meg. Ezt már a betegsége előtt is bizonyította. Egy vasutas kollégánk bölcs mondása szerint „a gólt a kapus sem tudja védeni”. Igaz. A végső harcot sem követi újabb. Az élet ezt már számtalanszor bizonyította.
A Vasutasok Szakszervezete Arany Jelvény Kitüntetés elsősorban a szakszervezeti életút elismerését jelenti. Egy tisztségviselő, szakszervezeti tag, csak egy alkalommal kaphatja meg. Annak a tisztségviselőnek adható, aki tartósan kiemelkedő, példamutató munkát végzett. Tibor ilyen volt. Itt is megmaradt jó katonának.
2021-ben a 125 éves Vasutasok Szakszervezete jubileumi évében ítéltük Vécsi Tibornak az Arany Jelvény kitüntetést.
Tibor alapszervezeti titkárrá választása után a tagok aktivitása hirtelen megnőtt, az addig stagnáló alapszervezeti taglétszám erőteljes gyarapodásnak indult. Az Ő hatására és vele együtt az alapszervezet különféle szakszervezeti rendezvényeken vett részt, a helyi üzemi tanács választásokat egyhangúan a Vasutasok Szakszervezete nyerte. Elhivatottsága, emberszeretete, a mindenkori rendelkezésre állása tette mindezt lehetővé.
A kiemelkedő szakszervezeti tevékenységének elismerését jelentő kitüntetést személyesen már nem tudtuk átadni, végsőnek bizonyult harca, elhatalmasodó betegsége miatt az ünnepségen nem tudott megjelenni.
Ne állj meg sírva nyughelyem előtt,
Ne hidd, hogy alszom, hisz ott sem vagyok.
A halkan fúvó szellőben találsz meg,
És a hóban, mely gyémántként ragyog.
Vagyok a napfény érett búzatáblán
Őszi eső, mely gyengéden alászáll.
Ha kora reggel egyszer arra ébredsz,
Hogy madárraj száll arra szárny suhogva,
Ha szíved csendes éjben engem érez,
Én sugárzom rád, csillagként ragyogva.
Ne állj hát sírva nyughelyem előtt!
Emlékezz rám!
És a halál nem vesz rajtam erőt!
(Greg Schreiner: Ne állj meg sírva)
Kedves Tibor! Mi emlékezni fogunk!