A tárgyalássorozat első napján a munkáltató és a kollektív szerződés kötésére jogosult szakszervezetek megállapodtak a tárgyalások alapelveiről, ütemezéséről, valamint a technikai feltételekről (hangrögzítés). A közösen felállított ütemezés alapján, a felek elsőként azon pontok módosításáról tárgyaltak, amelyek nem felelnek meg a Munka törvénykönyve előírásainak, illetve nem követték le a 2012-ben történt jogszabálymódosítást.
A december 2-án és 9-én lezajlott tárgyaláson megkezdődött a hatályos kollektív szerződés pontról-pontra történő felülvizsgálata, amelynek eredményeként a VSZ több módosító javaslatát is befogadta a munkáltató. E körben a bevezető rendelkezések, valamint a felek közötti kapcsolatrendszerre vonatkozó szabályok kerültek áttekintésre, illetve módosításra. Az elfogadott módosítások a tárgyalások lezárulta után, egységesen kerülnek átvezetésre és aláírásra.
A tárgyalások 2020. január 6-án folytatódnak.