Kulturált elhelyezést, megfelelő pihenési körülményeket ígértek annak a húsz egészségügyi szakápolónak, akit felrendeltek a fővárosba, hogy segítse a Budapesti Honvéd Kórházban dolgozók munkáját a felfutóban lévő Covid járvány idején. A Vasutasok Szakszervezete – amelynek tagjai az érintett ápolók – döbbenetére a beígért Podmaniczky úti Vitalitás központ helyett végtelenül méltatlan körülmények közé szállásolták el ezt a húsz áldozatkész embert, aki a családjától elszakadva küzd a beteg emberek gyógyulásáért – háborog Meleg János.
A VSZ elnökét végtelenül felháborítja a helyzet, s levélben kérte a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának parancsnokát, hogy intézkedjen, s az egészségügyi központ tartsa be a felrendeléskor tett ígéretet, s biztosítson megfelelő lakhatási körülményeket a szakápolóknak. A húsz embert ugyanis a beígért Vitalitás központi szállás helyett a kórháztól távoli, részleges felújítás alatt álló zajos, lőgyakorlatoktól is hangos Hős utcai kollégiumban helyezték el négyágyas szobákban, a folyosó végén közös mosdó és zuhany használattal. Ezen a szálláson az ápolók nem tudják normálisan kipihenni magukat, a nehéz szolgálatok után legfeljebb 2-3 órát tudnak nyugodtan aludni – háborog az elnök. Levelében emlékezteti a parancsnokot: „A munkáltató kötelezettsége a pihenés feltételeinek biztosítása, mely most jelentősen sérül”. Meleg leszögezi, ezek az emberek megérdemlik, hogy az egyre súlyosbodó rendkívüli helyzetben megfelelő körülmények között pihenhessenek.
A Vasutasok Szakszervezete emlékeztet, a járvány első hullámában a fél ország rendszeres tapssal köszönte meg az egészségügyben dolgozók hősies munkáját. Ez megható gesztus volt, ám ahhoz, hogy a betegek életéért való küzdelmet változatlan odaadással tudják folytatni az egészségügyi dolgozók, egyéb megbecsülést is megérdemelnének. Például méltó körülményeket akkor, amikor az otthonuktól távol kell élniük azért, hogy mások életéért küzdjenek. A VSZ elnöke szerint ez a méltatlan helyzet egyike azoknak, amelyek miatt a munkavállaló a Munka törvénykönyve szerint indokoltan és jogszerűen megtagadhatná a munkát.
Meleg János levelében felszólítja a parancsnokot, intézkedjen, hogy az érintett szakápolók haladéktalanul megkapják a beígért kulturált elhelyezést.